Pongrác napja van. | 2024.05.12
Ma az emberek legfontosabb elvárása az egészségügy szervezésével foglalkozók felé az, hogy minél hamarabb bejussanak az orvoshoz - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken
Kiemelt híreink

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az
A hagyományos kamionoktól nagyobb és nehezebb gigakamionok megjelenése az európai utakon a vasúti árufuvarozási szektor versenyképességének csökkenése mellett negatív társadalmi és
További híreink

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben címmel várja a családokat május 19-én és 20-án a szabadtéri múzeum, ahol többek közt a kékfestés és a csipkevarrás
Emberölés kísérlete miatt indított nyomozást a rendőrség a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Szelevényen szombaton történt házrobbanás ügyében - közölte a vármegyei
A MÁV-Start a vakáció előtt már egy hónappal, május 13-tól az előszezoni menetrend szerint, sűrűbben indítja a vonatokat a Balatonhoz, "ezzel is elősegítve a tó térségének turisztikai
Gazdag Dániel és Sallói Dániel is gólt szerzett az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) legutóbbi játéknapján, ezzel előbbi játékos klubrekordot ért el a Philadelphia Unionban,