Emma napja van. | 2024.04.19

Babos az egyénire koncentrál Amerikában

2015-07-27 12:31:50

Egyéni ranglista-helyezésén szeretne javítani, ezért a US Openig sorra kerülő tenisztornák többségén nem indul párosban Babos Tímea, a WTA-rangsor 82. helyezettje.

    A legelőkelőbben jegyzett magyar játékos hétfői sajtótájékoztatóján felelevenítette wimbledoni szereplését, melynek során egyesben a világelső Serena Williamstől kapott ki a második fordulóban, párosban - a tavalyi finálé után - a francia Kristina Mladenoviccsal elődöntőt, vegyespárosban pedig az osztrák Alexander Peyával finálét vívott.
        "Nagy vágyam volt a wimbledoni centerpályán a világ legjobbjával játszani, ez most teljesült, úgy érzem, helytálltam Serena ellen. A páros miatt picit csalódott vagyok, mert idén megnyerhettük volta Kikivel, de aztán a vegyes kárpótolt. Ez azért is érdekes, mert Peyával még csak a második közös versenyünk volt" - mondta a 22 éves teniszező, aki párosban jelenleg a 12., de nemrég a nyolcadik helyen is állt.
        Édesapja, Babos Csaba - az MTK szakosztályvezetője - kifejtette, lánya jövőre remélhetőleg már három kis wimbledoni tálka tulajdonosa lesz - eddig kettőt szerzett két döntős szereplése alkalmával -, az első félévi eredmények pedig igazolják az új edzőt és edzéstervet.
    "Timi jó úton jár, sokat fejlődött, párosban egyértelmű cél lesz a világranglista első helye" - tette hozzá.
        A közeljövőre vonatkozó terveiről Babos Tímea közölte, jelenleg hatnapos szabadságát tölti Magyarországon, majd pénteken útra kel Észak-Amerikába, ahol az augusztus 31-én kezdődő US Openig Torontóban, Cincinnatiben és New Havenben lép pályára.
    "Remélem, az egyéni ranglistám is javulni fog, mert továbbra is az az elsődleges célom. Ennek érdekében csak Cincinnatiben fogok párosozni" - jelentette ki az MTK játékosa, aki idén egyesben 21 győzelem mellett 22-szer kapott ki, míg párosban 27/9 a mérlege. Az év folyamán döntős volt Marrákesben, párosban pedig tornát nyert Mladenoviccsal Dubajban, Marrákesben és Rómában.
    A sajtótájékoztató keretében a Szerencsejáték Zrt. támogatói szerződést kötött Babos menedzsmentjével.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó