Auguszta napja van. | 2024.03.29

NHL - Martin St. Louis visszavonult

2015-07-03 07:08:50

 

Bejelentette visszavonulását Martin St. Louis, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő New York Rangers veterán játékosa.

 

    "Elképesztő utazás volt, tizenhat évet tölthettem el az NHL-ben. Köszönöm a klubjaimnak és a vezetőknek, hogy ennyi éven át lehetővé tették ezt, valamint szerető feleségemnek, Heathernek, három fiúnknak és a szüleimnek, akiknek a támogatása nélkül mindez nem ment volna" - idézte a liga honlapja a 40 éves támadót, aki utolsó idényében 74 mérkőzésen lépett jégre, s 54 pontot szerzett.
    A kanadai játékos 1998-ban a Calgary Flamesben mutatkozott be a ligában, majd 2000-től tizenhárom idényen keresztül erősítette a Tampa Bay Lightninget, amellyel 2004-ben Stanley Kupát nyert. Két éve 972 mérkőzésen gyűjtött 953 pontjával a floridai klub történetének legeredményesebb játékosaként távozott a Rangershöz. A New York-i együttessel tavaly nagydöntőt játszhatott, idén pedig főcsoport-fináléig menetelt.
    St. Louis a kanadai válogatottal aranyérmet nyert a tavalyi, szocsi olimpián, az NHL-ben pedig kétszer hódította el a pontkirálynak járó Art Ross-trófeát, és hétszer választották be az All Star-válogatottba.