Auguszta napja van. | 2024.03.29

Elkészült az egri sportcsarnok felújításának első üteme

2015-04-24 11:39:35

Elkészült az egri Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok felújításának első üteme, a 219 millió forintos beruházást pénteken adták át.

    Habis László egri polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy jelentős sportberuházásokot végeznek a városban. Példaként említette a Lenkey János Általános Iskola közelmúltban elkészült tornatermét és a zajló uszodafejlesztést.
    Közlése szerint a 820 férőhelyes sportcsarnok rekonstrukciójának első ütemében megújult a létesítmény bejárati előtere, a lépcsőház, az öltőzők és részben az épületgépészet. Hozzátette: az egri sportélet nem nélkülözhet egy ilyen létesítményt.
    Kovács Géza, az Egri Városi Sportiskola igazgatója elmondta, hogy a 219 millió forintos beruházáshoz 156 millió forintot TAO-forrásból fedeztek, ehhez adott a város 63 millió forintot.
    Bíznak abban, hogy hamarosan dönt a város a beruházás mintegy 300 millió forintba kerülő, egyebek mellett a küzdőtér felújítását is magába foglaló második üteméről - tette hozzá az igazgató.