Emma napja van. | 2024.04.19

Fontos két pont - KKSE

2015-03-31 12:47:09

Vasárnap kora este Hajdúböszörményben tett látogatást az NB II-es kazincbarcikai férfi kézilabda csapat. A győzelem reményében léptek pályára a vendég barcikaiak, akik azonban nem számíthattak könnyű mérkőzésre.

Nagyon bekezdett a Böszörmény, pontosan és fegyelmezetten szőtték a támadásaikat, és keményen védekeztek a kissé álmosan kezdő Závodszky tanítványok ellen. Negyed óra elteltével talán már csak a legvérmesebb vendég szurkolók reménykedtek a győzelemben, mert ekkor már 12-6-ra vezetett a hajdúsági gárda. Szerencsére a Böszörmény nem bírta a saját maga által diktált tempót és a barcikai fiúk is egyre inkább kiismerték a hazai támadásokat. Az első félidő utolsó negyedórájában már az történt a pályán, amit a Barcika szeretett volna, ugyan még két gólt kaptak, de 8-at lőve egálra hozták a félidőt.

A második félidőben folytatódott a jó védekezés és az ötletes támadójáték. A két csapat közti különbség már gólokban is megmutatkozott, előbb 2-3 gólos vendég vezetést mutatott az eredményjelző, később ezt sikerült 5-6 gólosra növelni. Az utolsó 10 percben már kissé hitehagyottan játszott a hazai csapat, ehhez persze olyan megmozdulások is kellettek, mint például Saláta szemfüles gólja, aki kb. 18 méterről vette be a böszörményi kaput.

Főleg a második félidőben nyújtott jó védekezésnek és gólerős támadójátékának köszönhetően végül magabiztos barcikai győzelem született.

Hajdúböszörményi TE – Kazincbarcikai KSE 23-29 (14-14)
Hajdúböszörmény, Városi Sportcsarnok
100 néző
Jv.: Bozó, Polgár

KKSE: Teremy (kapus) – Steinbinder 3, Nagy, Szilágyi Sz. 1, Mészáros 9, Hangos 4, Novák 4, csere: Bíró (kapus), Szilágyi Á. 2, Dobó 2, Kovács R. 2, Saláta 2, Kovács D., Balogh, Péntek, Gál

Edző: Závodszky István

A következő mérkőzés április 11.-én Bőcsön lesz.

Hajrá Barcika!

 

(nt)