Gedeon napja van. | 2024.03.28

Férfi kézilabda-vb - Nem a magyar csapat lett a beugró

2014-11-21 22:18:41

 A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) tanácsának döntése értelmében Izland és Szaúd-Arábia pótolja a visszalépett Bahreint és Egyesült Arab Emírségeket a január 15-én kezdődő katari férfi világbajnokságon. A lehetséges beugrók között volt a magyar csapat is.

    Az IHF pénteki közleménye szerint a két visszalépett szövetség 100-100 ezer svájci frankos büntetést kapott.
    Két hete Bahrein, egy hete pedig az Egyesült Arab Emírségek jelezte az IHF-nek visszalépését indoklás nélkül - minden bizonnyal a Katarral fennálló feszült politikai viszony miatt -, majd kedden mindkét szövetség bejelentette, hogy mégis szeretne indulni. Ez utóbbi szándékot az IHF már nem vette figyelembe.
    A vb-szereplés jogát a magyarok nem harcolták ki, a júniusi selejtezőben elbuktak a szlovénokkal szemben, ám amikor a két ázsiai ország visszalépett, a magyar szövetség jelezte részvételi szándékát az IHF-nek. Tette mindezt azért, mert az olimpiai negyedik magyar csapat a világranglistás és a legutóbbi vb-n, illetve Eb-n elért helyezésével jogos beugró lehetett volna.
    A mezőny egyszer már módosult: az IHF a selejtezők után az ausztrálok helyére a német válogatottat - a legutóbbi vb-n a Katarba ki nem jutott csapatok közül a legjobb helyen végzett együttest - sorolta be, mivel nem ismerte el az óceániai kontinentális szövetséget.
    A vb egyben olimpiai kvalifikációs torna is, ezért roppant fontos ott szerepelni, hiszen azok a csapatok, amelyek lemaradtak a vb-ről, nehezebb úton juthatnak ki a 2016-os riói ötkarikás játékokra.
    Az októberben kinevezett Talant Dujshebaev szövetségi kapitány vezette magyar válogatottnak így először ki kell jutnia a 2016-os lengyelországi Eb-re. Erre jó esélye van, hiszen a portugálokat és az ukránokat már legyőzte a selejtezőben, és még találkozik az orosz együttessel. A kvartettből az első két csapat biztosan továbbjut. Aztán a kontinensviadalon kell úgy szerepelnie, hogy kikerüljön a 2016 májusában esedékes ötkarikás kvalifikációs négyes tornára, amelyen az első két csapat szerez riói indulási jogot.