Auguszta napja van. | 2024.03.29

Atlétikai Eb - Pars címvédésre készül, 27 fős magyar csapat - ELŐZETES

2014-08-11 06:15:53

 

Huszonhét fős magyar csapat vesz részt a kedden kezdődő zürichi atlétikai Európa-bajnokságon, amelyen a kalapácsvető Pars Krisztián címe megvédésére készül.

 

    A szombathelyi dobó idén is nagyszerű formában van, egy hete az ob-n 81,38 méterrel nyert, a világranglistát 82,49 méterrel vezeti, ami egyéni csúcsa. Az idei négy legnagyobb dobás közül három, hatból négy az ő nevéhez fűződik. Legnagyobb és gyakorlatilag egyetlen ellenfele a lengyel Pawel Fajdek lehet, aki a tavalyi moszkvai világbajnokságon legyőzte. Fajdek szintén remekelt idén, legjobbja 82,37 méter. 
    `A győzelemért megyek, kettőnk harca lesz ez az Eb` - nyilatkozott hétfői elutazása előtt Pars Krisztián az MTI-nek.
    A Dobó SE nehézatlétája hozzátette: összességében ez az év még arról szól, hogy tavaly októberi műtétje után ismét kinyújtott kézzel tud dobni.
    `Ez azt jelenti, hogy jobban tudok megindulni, régen nem tudtam rendesen kinyújtani a kezem a fájdalom miatt. A februári 78 méteres eredmény már jelezte, hogy így sokkal nagyobbat tudok dobni, már kezd rögzülni ez az újfajta mozgás, ám ennek begyakorlásához nem elég pár hónap` - fogalmazott a 32 éves kalapácsvető, aki jelezte, a csütörtöki selejtezőig már inkább csak átmozgatást tart kemény edzések helyett, s az a fontos, hogy fejben tiszta legyen a döntőre.  
    Ahogy Spiriev Attila szakmai igazgató az MTI-nek elmondta, Pars mellett a ranglisták alapján más nem nevezhető éremesélyesnek, még négy versenyző viszont bekerülhet a legjobb nyolc közé. Döntőbe juthat a fedett Eb-n negyedik 110 m gátas Baji Balázs, a londoni olimpia előtt doppingellenőrzés elmulasztásának vádjával eltiltott és júniusban, a Gyulai-emlékversenyen győzelemmel visszatért, két éve Eb-bronzérmes, az athéni olimpián második diszkoszvető Kővágó Zoltán, az idei fedett vb-n hatodik súlylökő Márton Anita és a vb-döntős kalapácsvető Orbán Éva.
    Rajtuk kívül a két hétpróbázó, Krizsán Xénia és az Universiade-bronzérmes Zsivoczky-Farkas Györgyi, valamint a két 10 ezres futó, Erdélyi Zsófia és Papp Krisztina is okozhat kellemes meglepetést. Utóbbiak számára már az első napon döntőt rendeznek. 
    Az eredetileg 25 fős csapat két fővel bővült, mivel a két fiatal kalapácsvető, az utánpótlás Eb-4. Fertig Fruzsina és a junior vb-ezüstérmes Gyurátz Réka nevezését is elfogadták.
    Kedden összesen 11 magyar lesz érdekelt, köztük a férfi diszkosz selejtezőjében Kővágó Zoltán.
    A legutóbbi, 2012-es Eb-n, Helsinkiben 21 magyar atléta indult, Pars Krisztián aranyérme mellett Deák Nagy Marcell 400-on ezüstöt, Kővágó Zoltán pedig bronzot szerzett.
    Az Eb-csapat:
    férfiak:
Móricz Bálint (400 m), Kazi Tamás (800 m), Baji Balázs (110 m gát), Kiss Dániel (110 m gát), Koroknai Máté (400 m gát), Koroknai Tibor (400 m gát), Minczér Albert (3000 m akadály), Kővágó Zoltán (diszkosz), Szikszai Róbert (diszkosz), Pars Krisztián (kalapács), Hudi Ákos (kalapács), Németh Kristóf (kalapács), Helebrandt Máté (20 km gyaloglás), Rácz Sándor (50 km gyaloglás), Zsivoczky Attila (tízpróba)
    nők:
Kaptur Éva (200 m), Papp Krisztina (10 000 m), Erdélyi Zsófia (10 000 m), Szabó Barbara (magas), Schmelcz Vivien Fanny (távol), Márton Anita (súly), Orbán Éva, Gyurátz Réka, Fertig Fruzsina (kalapács), Madarász Viktória (20 km gyaloglás), Krizsán Xénia (hétpróba), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba)