Auguszta napja van. | 2024.03.29

FIFA-gála - Messi ötödik Aranylabdáját gyűjtheti be - ELŐZETES

2016-01-08 13:13:04

 

Pályafutása ötödik Aranylabdáját gyűjtheti be hétfőn Lionel Messi, aki egyértelmű favoritja a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) és a France Football magazin által közösen odaítélt díjnak.

 

    Az FC Barcelona sztárjának végső sikere szinte biztosra vehető, ráadásul több nemzetközi sajtóorgánum arról számolt be a héten, hogy a FIFA egy technikai hiba miatt néhány pillanatra a honlapján már mint győztest tüntette fel az argentin válogatott csatárt.
    Az esélyekről sokat elárul, hogy Messi győzelmére szinte semmit sem fizetnének a fogadóirodák, a William Hillnél például 1,04-es oddsszal adják, hogy a "Bolha" viheti haza a futballvilág legrangosabb egyéni kitüntetését. A szintén barcelonai Neymarnál 10-es, míg a Real Madridot erősítő címvédő, és háromszoros győztes Cristiano Ronaldónál 20-as az odds.
    Messi az elmúlt szezonban - a spanyol Szuperkupa kivételével - mindent lehetséges trófeát elhódított a Barcelonával. A katalán sztárcsapat lett az első a futballtörténelemben, amelynek másodszor sikerült tripláznia, azaz egy szezonon belül a bajnoki cím és a kupagyőzelem mellett a Bajnokok Ligája trófeáját is elhódítania.
    A FIFA-gálát hétfőn 18.30-tól tartják. Ezen adják át a legjobb férfi és női játékosnak járó elismerés mellett többek között az elmúlt év legszebb góljáért járó Puskás-díjat is.