Emma napja van. | 2024.04.19

Pénteken kezdődik az egri civil szervezetek háromnapos ünnepe

2014-09-16 12:50:01

 

Több mint száz szervezet részvételével rendezik meg péntektől vasárnapig Eger Ünnepét, az egri civil szervezetek hagyományos fesztiválját - közölték a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon.

 

    Habis László, a város polgármestere úgy fogalmazott, hogy "Egerben a civil élet országosan is példaértékű". Több száz szervezet több ezer egri embert fog össze, akiket összeköt az egriség, a közös érdeklődési kör - mondta.
    Kitért arra: az önkormányzat segíti a civil szervezeteket, az évek óta működtetett Civil Alapra idén 75 szervezet pályázott, amelyek között a helyi értékeket is képviselő programok élveztek elsőbbséget. Felelevenítette, hogy a helyi iparűzési adó címkézéséből ebben az évben 7,5 millió forinttal részesültek a civilek.
    A szervezők elmondták, hogy a programok sorát pénteken 15 órától munkaerő-piaci fórum nyitja meg, este pedig a Virágos Egerért verseny ünnepélyes díjátadóját tartják a városházán.
    Szombaton már 9 óra előtt megkezdődnek a programok az Érsekkertben. A részt vevő szervezetek Dobó térről 9 órakor induló felvonulását követően Habis László nyitja meg a rendezvénysorozatot 10 órakor az Érsekkertben, majd az egészséges életmódot népszerűsítő műsor kezdődik. 
    A nap folyamán lesz egyebek mellett főzőverseny, népdal-, akrobatikus rock and roll és török táncbemutató, valamint zumba parti. Vasárnap 11 órakor ágyúlövésre rajtolnak el az Érsekkertből a Barokk futóparádé résztvevői.
    Jakabné Jakab Katalin, a szervezőbizottság elnöke szólt arról is, hogy 35 szervezet készül színpadi produkcióval. A szombati programokat a Család évének jegyében tartják, míg vasárnap a történelmi belváros és a vár rekonstrukciójának apropóján idegenvezetést is szerveznek.
    Elhangzott: szombaton 11 órakor nyílik meg az Egri Települési Értéktár kiállítása az Érsekkertben.