Tibor napja van. | 2024.04.14

A dél-koreai Mun Taeguk nyerte a Pablo Casals Gordonkaversenyt

2014-09-13 09:29:06

 A dél-koreai Mun Taeguk nyerte a Pablo Casals Nemzetközi Gordonkaversenyt, a második helyen megosztva Szabó Ildikó és a lengyel Thomas Daroch végzett, a harmadik a kolumbiai Santiago Canón-Valencia lett - tájékoztatták az MTI-t a verseny szervezői pénteken késő este.

    A péntek délutáni és esti döntőben a csellistáknak zenekari kísérettel kellett előadniuk egy szűk körből kiválasztott művet a Zeneakadémia nagytermében; az MR Szimfonikusokat Kovács János vezényelte. A díjakat - az egyelőre nem bejelentett különdíjakkal és közönségdíjjal együtt - a szombat esti gálakoncerten adják át a Zeneakadémián.
    A zsűri által legjobbnak talált dél-koreai Mun Taeguk 1994-ben született, tanulmányait New Yorkban és Bostonban végzi, mesterei Young Rim Yang, Kim Minhye Clara és Laurence Lesser. A választható művek közül a középdöntőben Beethoven D-dúr szonátáját, a döntőben Schumann a-moll gordonkaversenyét játszotta.
    A megosztott második helyek egyikén végzett Szabó Ildikó 1993-ban született, a Zeneakadémia mellett Berlinben tanult, illetve tanul, tanárai Mező László és Jens Peter Maintz. A döntőre Sosztakovics I. csellóversenyét választotta.
    A másik második helyet megszerző lengyel Tomasz Daroch 1989-ben született, Lódzban és Mannheimban tanul, tanárai Stanislaw Firlej, Michael Flaksman és Jelena Ocic. A választható művek közül a középdöntőben Chopin g-moll szonátáját, a döntőben Dvorák h-moll gordonkaversenyét játszotta.
    A dobogó harmadik helyén végző kolumbiai Santiago Canón-Valencia 1995-ben született, csellótanulmányait Dallasban és az új-zélandi Hamiltonban végzi, mesterei Andrés Díaz és James Tennant. A választható művek közül a középdöntőben Debussy Szonátáját, a döntőben Sosztakovics I. csellóversenyét játszotta.
    A világ 38 országából 157 fiatal csellóművész jelentkezett a Filharmónia Magyarország által szeptember 4. és 13. között megrendezett nemzetközi versenyre, közülük végül 94-en jelentek meg az első fordulón, 15-en jutottak tovább a középdöntőbe, majd 7-en vehettek részt a döntőben.
    A jelentkezők között 18 magyar versenyző volt, emellett nagyon sokan érkeztek Dél-Koreából, Japánból és Franciaországból, de vártak fiatalokat Venezuelából, Üzbegisztánból és Litvániából is.
    A nagy múltú Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyek sorában utoljára 10 éve került sor a csellóra.