Egy élet az edelényi bányában
Az edelényi Kollár Dezső élete összefonódott a bányával, középiskolásként ennek tanult, majd 1960-tól az 1991-es nyugdíjazásáig a helyi szénbányában dolgozott aknászként, majd vezetőaknászként jelenleg pedig az Edelényi Bányász Nyugdíjas Szakszervezet elnöke.
Már vagy fél órája beszélgettünk, amikor szóba került, hogyan is lett bányász. Volt-e a családban aki korábban ezzel foglalkozott. Határozott nemmel válaszolt, aztán a kép kibontásakor kiderült, hogy volt azért kapcsolat.
„Édesapám kalapos mester volt, Encsről került ide. De a bányász településen nem igazán lehetett kereslet a kalapokra, mert a bányánál helyezkedett el, mint térmester. A felszínen dolgozott, például a bányalovakkal foglalkozott. Aztán 1945 februárjában elvitték „Oroszországba”, a Donyeckben bányában dolgozott, majd segédtolmács lett, ahonnan 1949-ben tért haza”- mesélt a családi háttérről Kollár Dezső, aki „valódi” bányász lett. Miskolcon a bányaipari technikumban tanult 1956-60-közt, s amint végzett az edelényi bányában helyezkedett el 1960. június 5-én. „Teljesen a saját döntésem volt, hogy bányász leszek. A szüleim ürültek neki, mert így helyben maradtam.” Érthető indok, hiszen mint említette, akkoriban csak Edelény határában 2-3 bányaüzem működött, a környező falukban, kisvárosokban pedig még legalább tucatnyi.
„Fél év gyakornokoskodással kezdtem, amiben a lapátolástól a csilletolásig volt minden féle munka, majd 1961-től aknász lettem a III-as aknában. A 26 hónapos sorkatonai szolgálat után vissza tértem a bányába, aknásznak, majd idővel vezetőaknász lettem. A nyugdíjazásomig végig Edelényben dolgoztam, az említett III-as, majd az I-IV-es aknában.” A vezető aknász a gyakorlatban munkafelügyelő volt. Erre szükség is volt, hiszen sokan dolgoztak egymás mellett és koordinálni, irányítani kellett a munkát.
Mint Kollár úr elmondta, a III-as aknában kamra fejtéses technikával termelték ki a szenet,, 3-5 ember dolgozott egy-egy kamrában néhány méter szélességben, még az I-IV.-es aknában már frontfejtéssel termeltek, egyszerre 20-22 dolgoztak egy 60-80 méter széles fronton nagy teljesítményű bányagépek, önjárók, marógépek segítségével. A kamrában műszakonként 20-25 csille szenet termeltek, még a fronton 80-100-at. Egy csille 7 mázsát jelentett.
De milyen szenet? „Tudtommal ez volt a legjobb szén a környéken, a fűtőértéke 2900- 3000 kalória körül volt. Ráadásul darabos szén. A szénkiadón keresztül zajlott a lakossági értékesítés, az emberek nagyon szerették az edelényi szenet. A kitermelés többsége azonban az NDK-sok által épített drótkötélpályán ment a berentei Borsodi Hőerőműbe, ahol javítószénként összekeverték a többi helyről érkezővel”- mondta hangjában nem kis büszkeséggel az egykori bányász. A jó minőség egyébként annak volt köszönhető, hogy kistelepi volt, még például a híres Fekete-völgyben nagytelepi termelés folyt, amelybe több meddő keveredett, gyengébb volt a minősége. Persze lehet, hogy ezt a Fekete-völgyiek másképpen látják, magyarázzák.
Természetesen szóba került a bányászok közötti munkakapcsolat, együttműködés is. „Akkor volt kollektíva, ’89-ig segítették egymást az emberek, nem volt marakodás, ugyanis egymásra voltak utalva az emberek a föld alatt. Ha mondjuk felborult egy csille, akkor nem mentek el mellette közömbösen a többiek. Úgy gondolták, hogy ma nekem, holnap neked lehet szükséged segítségre.” Ez mindenkire igaz volt. Ma már kevesen tudják, hogy a ’70-es, ’80-as években sok cigány ember is dolgozott a bányákban, első sorban nem vájárként – olyan is volt-, hanem segédmunkásként. „Vezetőaknászként sokan voltak a csapatomban. Voltak akik nem szerettek velük dolgozni, s ezért inkább jöttek az én csapatomba. Elégedett voltam, mert a kitűzött munkát elvégezték a műszak végére, csak tudni kellett velük bánná”- elevenítette fel a régi időket. Ez a bánás a gyakorlatban Kollár úr esetében azt jelentette, hogy a vajda mintájára egy vezetőt kellett kiválasztani közülük, s abba nem szólt bele, hogy mennyi időt dolgoznak, mennyit pihennek közben, csak a megszabott feladatot teljesítsék a műszak végére.
Sok ezer bányászhoz hasonlóan Kollár Dezső bányász karrierje se a tervezett módon ért véget.
„Kitüntettek, aztán nem sokkal később elküldtek nyugdíjba! Így volt ez akkoriban a bányában, ha jött szén, akkor hajrá. Utána, ha nem jött, akkor meg elbocsátás, 49 éves voltam ekkor. A bányász nyugdíjam 14400 forint volt 1991 végén…” – mondja rezignáltan az egykori vezetőaknász. Még szerencse, a szerencsétlenségben, hogy a családja nem volt klasszikus bányász család, hanem a felesége 19 éves korától nyugdíjazásáig a postán dolgozott. Vagyis volt munkaviszonya, mert sokaknál az a szokás volt, hogy mivel a férj jól keres az asszony otthon maradt, háztartásbeliként, főzött, mosott, gyereket nevelt, esetleg kertészkedett. Kollár Dezső is megerősítette, mondván pontos százalékot nem tud mondani, de így volt ez egykoron Edelényben is, a többségre igaz volt..
A bányász története végére pont került, de úgy érezte, hogy még korai a teljes visszavonulás, előbb egy szirmabesenyői telefonos cégnél dolgozott, ha kellett árkot ásott, ha kellett kábelt húzott, majd egy ismert, jó nevű miskolci telekommunikációs, villamos hálózatokat kivitelező vállalat következett. Ekkor Debrecentől Szombathelyig körbe dolgozták az országot. Elégedett volt velük, nagyon korrekt partnerre talált bennük, ahol végül 2004-ig dolgozott, azóta pedig klasszikus nyugdíjas. Anyagilag megérte rádolgozni, hiszen kapta a bányász nyugdíjat és mellé, amit keresett (ugyan úgy, mint a rendőrök és a katonák, akik a törvény módosításáig 25 év szolgálati idő után elmehettek szolgálati nyugdíjba, aztán jó részük tovább dolgozott, mint biztonsági őr, portás és hasonló munkakörökben).
Zárásként, de nem utolsó sorban pedig következzen a szakszervezet! Keller úr 1959-től szakszervezeti tag, s mint a cikk elején szerepel, 1960-tól dolgozik. Természetesen rákérdeztünk, hogyan lehetséges ez? Mint kiderült, hogy már diákként belépett a Bányász Szakszervezetbe, s azóta is tagja! 2012-től pedig az edelényi, immáron bánya hiányában nyugdíjas alapszervezet titkára.
„A megyében 13 alapszervezetünk van, a központ pedig Kazincbarcikán. Edelényben 71 tag van.”- ami meglepő, hiszen már két és fél évtizede bezárt a helyi bánya, így magyarázat is érkezett hozzá: „Kevés az egykori, tényleges bányász, olyan 10-12-en lehetünk, a többség sajnos már nincs köztünk, mert a bányászok elég korán szoktak halni. A legtöbben, olyan 38-40-en bányász özvegyek.”
Mit érdemes tudni a tevékenységükről?
Minden évben március 8-án köszöntjük a nőket, minden nyáron szervezünk egy fürdőnapot, általában Hajdúnánásra, amely teljesen ingyenes a tagoknak. Az idén 51-en voltunk a családtagokkal együtt. Ezeket a tagdíjból és az önkormányzat anyagi támogatásából fedezzük. A bányásznapot az önkormányzattal közösen szervezzük, a költségeket ők állják. Az edelényi tájházban tartjuk az évzárót. Jó a kapcsolatunk az önkormányzattal és személy szerint Molnár Oszkár polgármester úrral. A segítségük nélkül nem is nagyon tudnánk már létezni”- mondta az alapszervezeti titkár.
A városi szintű hagyományápolásról viszont sajnos már nem tud ilyen jókat mondani a lakosság hozzáállása miatt. „Sok a jöttment a városban, kevés a „törzsökös”, mi így szoktuk mondani, eredeti edelényi. Sándor Dezső tanácselnöksége alatt sok cigányt betelepítettek, hogy meg legyen a várossá váláshoz szükséges létszám. Őket pedig már nem érdeklik a mi hagyományaink”- vont mérleget Kollár Dezső.
A hagyományápolást és az idegenforgalmat összekapcsolta az önkormányzat! Mintegy 462 millió forintos támogatásból épülhet meg a Császta-hegyen az edelényi és környékbeli bányászat múltjának méltó emléket állító látogatóközpont és a tematikus pihenő- és játszópark.
Az 1800-as évek közepén a Coburg család egy osztrák geológust bízott meg azzal, hogy derítse fel, a környéken létezik-e szénvagyon – elevenítette fel Molnár Oszkár, Edelény polgármestere. – Akkor derült ki, hogy a térségben nagyon komoly barnaszénvagyon található. Az első bányát 1855-ben a Császta alján nyitották meg a térség legagyobb birtokosai, a szász eredetű Coburgok. Azért volt szükségük erre az energiaforrásra és nyersanyagra, mert ennek a családnak a tulajdonában volt Magyarország első cukorgyára is, ehhez az ottani tevékenységhez pedig szükségük volt szénre. Az egykori cukorgyár épületének egy része – ami később magtárként is szolgált – ma is megtalálható a vasútállomás közelében. A későbbiek során már a lakosságot és más ipari üzemeket is kiszolgált a bánya.
Az Edelény, Császta-hegyre tervezett látogató-központ épületében kap helyet a földalatti interaktív bányászati bemutatótér fogadó tere, amihez csatlakozik egy különféle rendezvényeknek, konferenciáknak, illetve az ide szervezett búcsúk, találkozók, szabadtéri programok, koncertek, borversenyek és a környék fesztiváljainak színvonalas alapellátásához szükséges többfunkciós terem a kiszolgáló helyiségekkel (vizes blokk, büfé, ruhatár, iroda, raktár); valamint egy kis ajándékbolttal. A tervezett funkciók kialakítása 2 szinten valósul meg, a felső térszinten a kávézó és ajándékbolt információs pulttal, panorámaterasszal – fogadószintként, ahonnan lépcsőn és lifttel, valamint kialakított lejtős járdán lehet lejutni a térszint alatti szintre, ahol az előadóterem és vizesblokkok, kiszolgáló helyiségek találhatóak. Ehhez kapcsolódik az épület hőburkán kívülre tervezett földalatti bemutatótér, a térség bányászati múltjának bemutatására szolgáló beton szerkezetű szelvény rendszer, mely a felszínhez kijárattal kapcsolódik a lejtős hátsókert irányában. A telken és kapcsolt területeken sétány és köztéri elemek kerülnek elhelyezésre, mely a bányászathoz kapcsolódik. Az épület tervezett telepítése, tájolása lehetővé teszi a napelemek elhelyezését így a megújuló energiaforrások bevonását az épületgépészeti rendszerbe.
Amikor 2002-ben átvette a város vezetését milyen kitörési pontokat képzelt el, s ezek mennyire valósultak meg az elmúlt 20 évben? – kérdeztük Molnár Oszkárt.
A város vezetését polgármesterként valóban 2002-ben vettem át, de voltam korábban önkormányzati képviselő, 1998 óta pedig országgyűlési képviselő is. Az egyik kitörésipont számomra mindig is az oktatás volt. Ma már olyan általános iskolánk van, amely nemcsak ország-, hanem világszerte híres az ott folyó oktatás alapján, egyik pedagógusa, Kállai Balázs nemrég kapta meg a szakma Oscar-díjának számító „Az év tanára”-díjat. Középiskolánk szintén prosperál. Ahhoz, hogy vonzóak tudjunk lenni a befektetések számára, szükséges volt az infrastruktúra teljes kiépítése mellett a külcsín formálása, egy élhető kisváros megteremtése, amit a belváros 10 évvel ezelőtti rekonstrukciójával és a többi városrész fejlesztésével el is értünk. Több idegenforgalmi látványosságunk is vonzó lehet, a legnagyobb falat nyilván a L’Huillier–Coburg-kastély felújítása volt. A vállalkozások betelepedése és a munkahely-teremtés segítése érdekében pedig végre épül az ipari terület inkubátorházzal.
Edelény és a bányászat kapcsolatának leglátványosabb jelképe, a város Szentpéter felé eső végén lévő egykor sokak által irigyelt bányászlakás sora viszont már a múlté. A lakók nagy része kicserélődött az elmúlt évtizedekben, az épületeket lelakták, sok helyen mállik a vakolat. Az egykori bányatelephelyet beépítették, a bányász klub épületét felújították, ott lesz az idei bányásznapi ünnepség. Az egykori bányász étterem elköltözött a régi bányászklub épületébe. Ezek a legfontosabb változások távirati stílusban.
-Csontos László-
A régió bányászatának emlékeit, a bányák bezárása utáni változást tárja az olvasók elé az Összefogással Barcikáért Egyesület. Az e témát feldolgozó filmek, fotók, újságcikkek folyamatosan kerülnek feltöltésre a www.sajomentiforum.hu hírportál Egy bányász régió rovatába. Szívesen várunk minden visszaemlékezést bemutató fotót, írást az obekazincbarcika@citromail.hu címre. A teljes anyag november végéig kerül feltöltésre. Cikkeink elérhetők a hírportál facebook oldalán, valamint a 82 nevű facebook oldalon, melyet azért hoztunk létre, hogy a régió települései nagyobb nyilvánosság előtt oszthassák meg örömeiket, eredményeiket, programjaikat. Tisztelet a bányászoknak!
