Andrea napja van. | 2024.04.18

Zenészlegendák III. - Halper László könyve magyar rockzenészekről

2015-11-19 09:01:11

 Megjelent Halper László Zenészlegendák-sorozatának harmadik kötete. A szerző, aki maga is kiváló gitáros, a hatvanas években indult első rockgeneráció ismert képviselőinek pályáját mutatja be sztorizós portréinterjúkon keresztül.

    "Akárcsak az első két Zenészlegendák-kötet esetében, ezúttal is rádiós működésem jelentette a könyv alapját. Több ismeretség oda vezet vissza a megszólaltatott zenészekkel, hogy korábban a Rádió C-nél a vendégeim voltak a műsoromban. De aztán a könyv kapcsán mindenkivel újra leültem, hiszen átfogóbb képre volt szükség" - idézte fel Halper László az MTI-nek.
    A kötetben megszólal a legendás Illés-Metro-Omega hármas több tagja, az LGT, a Piramis, a V' Moto-Rock zenészei, valamint Adamis Anna, Bergendy István, Török Ádám, Tátrai Tibor, Hobo (Földes László), Horváth Charlie, Várkonyi Mátyás, Balázs Fecó és Miklós Tibor. Közülük Herpai Sándor, a V' Moto-Rock és a Barbaro egykori dobosa, valamint Miklós Tibor szövegíró már nem él, előbbi tavaly, utóbbi 2013-ban hunyt el.
    "Talán abban különbözik elsősorban a könyv a korábbiaktól, amelyekben ezek a zenészek megszólaltak, hogy nem a zenekarokra fókuszál, hanem a művészek egész pályájára, életére, mégpedig szórakoztató módon. Másrészt zenészként nyilván egy kicsit másként közelítettem meg a témát, mint más szerzők, bizonyos dolgokat másként látok, mint egy szakmán kívüli. Számos olyan sztorit és kalandot hallottam ezekben a beszélgetésekben, amiket korábban még nem, és ez hozzátehet az eddigi rockhistóriához" - fejtette ki.
    A szerző példaként elmondta: eddig kevesen tudhatták, neki is újdonság volt, hogy Solti Jánost, a Generál, az LGT, a HBB dobosát a hetvenes évek vége felé egy magyar származású gitáros az ABBA kísérőzenekarába ajánlotta játszani, csak éppen nem kapott útlevelet, ezért nem tudott kiutazni.
    Halper László kitért arra, hogy a Zenészlegendák első kötete, amely híres roma zenészeket mutat be, 2004-ben jelent meg (ez 2012-ben bővített kiadásban, és egy CD-vel kiegészítve ismét piacra került), a tavaly kiadott második részben a hazai fúziós zene nagy alakjai, Orszáczky Jackie-től Szakcsi Lakatos Bélán, Babos Gyulán, Jávori Vilmoson, Ráduly Mihályon, Kőszegi Imrén át Füsti Balogh Gáborig, az Új Rákfogó és a Kis Rákfogó tagjai meséltek életükről, pályájukról.
    "Gondolkodom a folytatáson, elképzelhető, hogy egy következő kötetben nem zenészeket, hanem más művészeti ágak kiemelkedő képviselőit szólaltatom meg" - jegyezte meg.
    A 48 éves gitáros nagyapja Mágó Károly, a híres prímás volt, akinek 1932-ben Görögországban több lemeze is megjelent a Columbia kiadónál. Halper László a dzsesszkonziban végzett, ahol Babos Gyula volt a tanára, de tanult a bécsi American Institute of Music-ben is, ott bekerült Angus Thomas zenekarába, a Culture Kingsbe. 1995-ben tanulmányúton Ausztráliában járt, és megismerkedett Orszáczky Jackie-vel, valamint John Scofielddel.
    Dolgozott Kőszegi Imrével, Deák Bill Gyulával, első önálló lemeze 2002-ben jelent meg Urban Noises címmel. A második CD-je Gray Days címmel 2004-ben jött ki, később megalakította a Band of Gypsys Reincarnationt, amellyel Jimi Hendrix rockzenéjét és a tradicionális cigányzenét hozta össze. A formáció 40 Years After című lemeze 2010-ben jelent meg, a Steve Gadd-del, Eddie Gomezzel és Fekete Istvánnal közös Müpa-beli koncertet megörökítő Electric Angelland 2013-ban.
    A Zenészlegendák III. című kötetet a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ adta ki, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.