Andrea napja van. | 2024.04.18

ERBÉ zenekar

2014-08-26 09:05:36

Nem csak fiataloknak
30 év után asszonykórussal lépett újra színpadra az ERBÉ zenekar.

Rudabánya. Három évtized után újra koncertezik az ERBÉ együttes. A rudabányai eredetű csapat - neve is innen származik, RB, mint Rudabánya -, nagyon sok estét végigjátszott pl. a helyi sörkertben, ahol egyszerre több százan is szórakoztak a muzsikájukra, valamint a megyében sokfelé.


"Abban bízunk, hogy akik akkor voltak fiatalok, mint mi, emlékeznek ezekre a hangulatos bulikra és a fellépéseinkre elhozzák a gyerekeiket is, hogy megmutassák nekik, milyen számokat is hallgattak, mire táncoltak abban az időben" - mondta Bányai Gábor, a csapat basszusgitárosa.
Az ERBÉ eredetileg a hetvenes-nyolcvanas évek nagy slágereit játszotta, de voltak saját számaik is, amelyeket szintén előadtak az augusztus 19.-i 30 éves jubileumi koncerten Rudabányán. Többek között felhangzott az Azt beszéli már az egész város, a Menj tovább, a Beautiful sunday, A zöld, a bíbor és a fekete, az Edda blues is, de az együttes olyan saját számaira is csápolt a közönség, mint a Szerettelek. Játszották a Viszontlátásra Balaton-t, amivel kapcsolatban Bányai Gábor elmesélte, hogy azt a dalt még a Balatonnál hallotta egy ott játszó együttes előadásában, de nem volt nála gitár, nem tudta kigyakorolni, ezért - hogy el ne felejtse - a vonaton zötykölődve egész úton dúdolta. Hogy megérte, azt a közönség már nem egyszer visszaigazolta.


Az együttes a nyolcvanas évek elején alakult, de akkoriban mindenkit behívtak katonának, így az ERBÉ összetétele is mindig aszerint változott, hogy éppen "ki volt szabadlábon". A csapat gerincét Lőrinc József (dob), Fekete Imre (billentyűk), Kovács Péter (ének, gitár) és Bányai Gábor (basszusgitár) alkotta, de korábban az együttesben játszott Rozmann Zsolt és Zám Attila (basszusgitár). Előfordult a csapatban Szabó Zoltán (billentyű) és Szabó Csaba (dob) is. A koncerten vendégzenész volt Diószegi Imre, aki ugyancsak profi billentyűs. Bics István és Kandra Árpád, akik az együttes elődjében, az NRB-ben (úgymint: Nemzetközi Rendező Bizottság) kezdték a zenélést, tiszteletbei tagok lettek és ők is komoly szerepet kaptak a műsorban.
Az újrakezdés Kovács Péter fejéből pattant ki (ő hajókon muzsikált, de miután végigjárta a világot, hazajött) Lőrincz József és Fekete Imre, akik rockegyüttesekben zenéltek az idők folyamán, és Bányai Gábor, aki több zenekarban is megfordult - nem hagyott fel a zenéléssel az eltelt évtizedekben. A telefonhívásokra mindenki jól reagált, hozzáláttak hát megszervezni egy ERBÉ-koncertet. Akik az elmúlt évtizedekben nem muzsikáltak, most újra kezükbe vették hangszereiket, hogy szorgalmasan kigyakorolják azokat a számokat, amelyekkel most színpadra léptek, ahol két szám erejéig a rudabányai Rozmaring Asszonykórus is megmutatta magát, ugyanis a Honky Tonk Womant a hazai fül már csak a Z'Zi Labor-féle refrénnel hajlandó élvezni.

Forrás, cikk: ERBÉ zenekar

KÉPEKÉRT KATTINTSON IDE!