Auguszta napja van. | 2024.03.29

Évadnyitó utcabállal kezdi a szezont a József Attila Színház

2015-09-09 11:35:00

 Idén is utcabállal nyitja meg új évadát a József Attila Színház: szombaton az érdeklődők az új színpadi produkciókból is láthatnak részleteket.

    A színházi évad nyitányaként a Színházak éjszakáján, szeptember 19-én a Helyet az ifjúságnak című zenés vígjáték bemutatója is várja a közönséget a kulisszajárás és koncertek mellett.
Októberben három bemutatóval készül a színház: Shakespeare Othello című drámája Telihay Péter rendezésében október 3-án kerül színre. 
    A gyerekeknek szóló Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj című mesedarabot Márkó Eszter rendezésében október 10-én, a Szitás Barbara rendezte Bűntény a Kecskeszigeten című drámát október 20-án mutatják be - ismertette a programokat Nemcsák Károly, a teátrum igazgatója sajtótájékoztatón, szerdán Budapesten.
    A nagyszínpadi produkciók sorában Hunyady Sándor A három sárkány című színművét - amelynek a premierje november 7-én lesz - Valló Péter állítja színpadra. December 12-én mutatják be a Verebes István rendezte Angyalföldi ballada című zenés művet, amelyben Balázs Fecó és a Korál együttes dalai hangoznak el. Joseph Kesselring Arzén és levendula című bűnügyi bohózatát Böhm György rendezésében február 20-án tekintheti meg a nagyközönség első alkalommal.
    Az igazgató elmondta, hogy a 2015/2016-os évadban két állandó tárlatot is megnyitnak: fotókiállítást terveznek a 110 éve született Ráday Imre és a tavaly elhunyt Sztankay István emlékére, emellett időszakos tárlaton ismerhetik meg az érdeklődők Szabó-Sipos Barnabás, Szabó Győző, Verebes István és Agárdi Gábor alkotásait.
    Folytatódik a Legendák nyomában és a Pódium délelőtt sorozat, valamint idén is megtartják az Ádámok és Évák ünnepét.
    Nemcsák Károly kitért arra is, hogy 2016. január 31-én lejár a szerződése, de pályázatát beadta, az illetékesek várhatóan e hónapban döntenek a kinevezésekről. Amennyiben folytathatja a munkát a színház vezetőjeként, az intézmény épületének - egyebek mellett a homlokzatnak - a további felújítását és közösségi tér kialakítását tervezi a jövőben.
    A Fővárosi Önkormányzat által támogatott felújítások között 2015 nyarán a nézőtér előcsarnokát, az aulát és a mosdókat hozták rendbe, emellett további önerőből finanszírozott beruházások is zajlanak, egyebek mellett az akadálymentesítés.