Auguszta napja van. | 2024.03.29

A közelmúlt sikerfilmjeit láthatja a közönség a Vertigo Filmhéten

2015-07-11 10:59:54

 A közelmúlt sikerfilmjeiből válogat a Vertigo Filmhét, amelyet július 30. és augusztus 5. között rendeznek a Puskin moziban.

    A vetítéssorozaton egy héten keresztül naponta két artfilmet, összesen 13 alkotást nézhetnek meg kedvezményes áron az érdeklődők az elmúlt időszak filmtermésének legjavából - olvasható a szervezők MTI-hez eljutatott közleményében.
    A Vertigo nyitófilmjeként az országos premier előtt vetítik Bent Hamer 1001 gramm című, 2014-es alkotását, amely operatőri díjat nyert a tavalyi chicagói nemzetközi filmfesztiválon.
    A programban emellett találhatnak kedvükre valót a skandináv krimik, a nyári romantikus vígjátékok, a múltba kalauzoló romantikus drámák és a dokumentumfilmek szerelmesei is. Július 31-én Jussi Adler-Olsen nagy nemzetközi sikert aratott könyvsorozatának, a Q-ügyosztály történeteinek filmadaptációit, a Nyomtalanult és a Fácángyilkosokat vetítik egymás után, augusztus első napján pedig látható lesz az idei cannes-i fesztiválon nagy visszhangot kiváltott dokumentumfilm, az Amy - Az Amy Winehouse-sztori is.
    Helyet kapott a válogatásban más alkotások mellett a tavalyi cannes-i fesztiválon két díjjal elismert és Oscar-díjra is jelölt Timbuktu, valamint látható lesz John Boorman öt Oscar-díjra jelölt filmje, A királynőért és a hazáért című romantikus dráma is. A sorozat zárónapján vetítik az isztambuli születésű neves rendező, Ferzan Özpetek Öveket becsatolni! című tavalyi moziját.
    A közlemény szerint a Vertigo Filmhét elsősorban az igényes filmek közösségi fogyasztását szeretné népszerűsíteni, miközben a szervezők reményei szerint a rendezvény bátoríthatja az artmozik látogatását is. A vetítések este 19 és 21 órakor kezdődnek, a teljes program és bővebb információ a Puskin mozi honlapján (www.puskinmozi.hu) olvasható.