Emma napja van. | 2024.04.19

Télbúcsúztató Szegeden

2015-02-09 11:39:22

 

Télbúcsúztató, farsangi mulatságra várják a szegedieket február 14-én, szombaton a Szent István téren - mondta el a programról tartott hétfői sajtótájékoztatóján a szervező Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezető igazgatója.

 

    Németh István kifejtette: az elmúlt években ez a hagyomány kissé háttérbe szorult a városban, de most újra felélesztik, és ezzel együtt az impozáns belvárosi helyszínt is bekapcsolják Szeged programok vérkeringésébe.     A rendezvény fő szervezője Aradi Ágnes népművelő, aki a sajtótájékoztatón elmondta: az ötletet egy nagyon régi népszokás adta, amely az egész európai kultúrkörben jelen van. A tél végi gond- és télűzésnek nagy hagyománya van.     A szegedi Télbúcsúztató elsősorban családi rendezvény. Lesz fánkevő verseny, jelmezbál a gyerekeknek, illetve különféle bábelőadások, kézműves foglalkozások. A nap végén, alkonyat után egy zenés táncos menetben érkezik a Dugonics térről, a belvároson át a kiszebáb a Szent István térre, ahol elégetik a rátűzött, eldobni vágyott gondolatokkal együtt. 
    A téren egész nap tart majd a kézműves és háztáji vásár, a városban havonta már rendszeresen megrendezett Bödön piac is.