Emma napja van. | 2024.04.19

Amorf Ördögök - Három koncertre újra összeáll a zenekar

2015-01-12 07:40:51

 

Három koncert erejéig újra összeáll az Amorf Ördögök, a 2000-es évek első felének népszerű, modern sanzonokat játszó zenekara. A csapatot, amely legutóbb 2007-ben lépett fel, májusban és júniusban láthatja és hallhatja újra a közönség.

 

    "A fővárosi A38 hajó felkérésére állunk össze egy olyan koncertre, amelyen elejétől végéig eljátsszuk a Cellux-szimfónia című, tíz évvel ezelőtt megjelent utolsó sorlemezünket. A május 15-i hajós megmozdulás előtt egy héttel a veszprémi Expresszóban lesz egy bemelegítő koncert, júniusban pedig a Fishing on Orfű fesztivál vendégei leszünk" - mondta Tövisházi Ambrus, az Amorf Ördögök alapítója, billentyűse, énekese, zeneszerzője és producere hétfőn az MTI-nek.
    Az 1993-ban alakult, 2000 környékén népszerűvé, majd kultzenekarrá vált csapat zenéjében a diszkó, az elektro, a sanzon, a folk és egyéb stílusok keveredtek meghökkentő, ám igényes módon. A budapesti zenekarnak Tövisházi Ambrus mellett Tariska Szabolcs szövegíró-énekes és Péterfy Bori énekes volt meghatározó tagja. Az Amorf Ördögök 2007-ben elbúcsúzott a közönségtől, az akkori zenekari felállás tagjaiból alakult Péterfy Bori szólólemezének kísérőzenekara, az azóta is folyamatosan működő Péterfy Bori & Love Band. (Közben Tövisházi az Erik Sumo Bandet is üzemeltette 2005 és 2013 között.)
    Az Amorf Ördögök négy demóanyag után 2000-ben jelentette meg Betyár a Holdon című anyagát, rajta olyan slágerekkel, mint a címadó dal, a Vedd fel a legjobb ruhád, a Megsárgult konfettik a Holdfény bárban, a Parti lány vagy a Virágos kert az élet. A folytatás a kissé downtempósabb Molylepke Minibár volt 2002-ben, 2005-ben következett a Cellux-szimfónia, majd 2006-ban jött ki a búcsúválogatás Pokoldiszkó címmel.
    Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs Amorf Lovagok néven 2010-ben gyerekeknek szóló CD-t készített Tócsarobbantó címmel. Idén az Amorf Lovagok is aktivizálódik: Száguldó kabinok címmel a múlt héten új dalt tettek közzé, amelyben ezúttal a sci-fi-rajongó kamaszok és felnőttek felé veszik az irányt. Az űrdiszkó műfajmegjelölésű új Amorf Lovagok-dal különlegessége, hogy Nagy István énekli, aki korábban az Esti Kornél zenekar frontembere volt, néhány hónapja pedig a Péterfy Bori & Love Band gitáros-énekese.
    "A terv az, hogy minden hónap hatodikán új dallal jelentkezünk. Rengeteg ismert és kevésbé ismert vendégénekes fog szerepelni az idei Lovagok-repertoárban" - mondta Tövisházi Ambrus az MTI-nek.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó