Csongor napja van. | 2024.04.16

Tizenöt ország mérnökhallgatóinak versenyautói a Formula Student Hungaryn

2014-08-12 12:06:10

 

Tizenöt ország autóiparimérnök-hallgatói saját fejlesztésű és építésű versenyautókkal szállnak ringbe a Formula Student Hungaryn augusztus 21. és 24. között a győr-gönyűi kikötőben.

 

    Az ötödik alkalommal megrendezendő programsorozaton Magyarországról a Kecskeméti Főiskola, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatói mellett első alkalommal vesz részt a győri Széchenyi István Egyetem csapata, a Miskolci Egyetem pedig kiállítóként szerepel az eseményen - mondta el kedden Csütörtöki Tamás, a Formula Student Hungary rendezvényigazgatója a programot ismertető budapesti sajtótájékoztatón.
    Augusztus 21-én és 22-én a magyar járműipar szereplői számára statikus versenyszámokat és szakmai találkozókat tartanak, augusztus 23-án és 24-én pedig a nagyközönségnek látványos dinamikus futamokat ígérnek - tette hozzá a rendezvényigazgató.
    Katona Gellért, a BME csapatának vezetője elmondta: az elmúlt években összesen 450 diák vett részt a csapat munkájában. Idén saját fejlesztésű elektromos autóval indulnak, amelynek elkészültén 60 diák dolgozott. A BME hallgatói minden évben legalább egy külföldi futamon részt vesznek a magyar verseny mellett - hangsúlyozta. 
    Az idei rendezvény újdonsága, hogy ringbe száll a győri Széchenyi Egyetem 30 fős csapata is, amely egy egyhengeres belsőégésű motorral nevez az eseményre. 
    A diákok és az autóipari vállalatok szakmai együttműködését ösztönző Formula Student Hungary-t először 2010-ben tartották. A magyarországi verseny az ötödik az Európában alakult Formula Student futamok sorában. Az első versenyt 1981-ben rendezték meg az USA-ban.