Dóra napja van. | 2023.02.06

Beperelték a Star Wars készítőit Harrison Ford forgatási balesete miatt 

2016-02-11 16:38:32

 Beperelte a brit egészségügyi hatóság a Star Wars: Az ébredő Erő című film mögött álló produkciós céget egy forgatási baleset miatt, amelyben Harrison Ford eltörte a lábát.

    A színészt az Ezeréves Sólyom díszletének egyik fémajtaja sebesítette meg 2014 júniusában a buckinghamshire-i Pinewood Stúdióban zajlott forgatáson. A balesetet követően Fordot repülővel kórházba szállították műtétre, és a forgatást két hétre felfüggesztették.
    A brit egészségügyi és biztonsági hivatal (Health and Safety Executive) a munkahelyi egészségi és biztonsági törvények megsértése miatt emelt vádat a Walt Disney Co. leányvállalataként működő Foodles Production (UK) Ltd. cég ellen. 
    "A munkáltatókat törvény kötelezi arra, hogy megvédjék munkatársaikat és ez ugyanúgy vonatkozik egy filmstábra, mint egy ipari üzemre " - közölte a hatóság, hangoztatva, hogy alaposan kivizsgálták az ügyet, és elég bizonyítékuk van arra, hogy bíróság elé vigyék azt. 
    Az első maghallgatás május 12-én lesz az ügyben - írta a BBC News. 
    A Star Wars: Az ébredő Erő minden idők legsikeresebb mozija Nagy-Britanniában és világszerte több mint kétmilliárd dollár bevételt hozott.
    A sorozat nyolcadik részének munkálatai már megkezdődtek a Pinewood Stúdióban és várhatóan 2017 decemberében kerül a mozikba. 
http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-35551372

 



Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
13:45
- Alapításának 113. évfordulóját ünnepli a DVTK
12:21
- Agrárminisztérium: szigorú minőségi és élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzés az Ukrajnából érkező gabonák esetében
11:42
- Klinikai vizsgálat igazolta a fluvoxamin terápia eredményességét a COVID-19 gyógyításában
11:21
- Nem téma otthon a gyerekek online élete, pedig beszélni kellene róla – február 7-én tartják a Biztonságos Internet Napját
10:55
- Pénzmosással és költségvetési csalással gyanúsítanak egy hajdúszoboszlói wellnes szállódatulajdonost
10:30
- Tíz tartományban legkevesebb 284 halottjuk van a törökországi földrengéseknek
09:51
- Áprilisban ismét világsztárok a Budapest Ritmón
09:31
- KSH: 3,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma decemberben
09:16
- Írországban fogták el egy emberkereskedő banda negyedik tagját
08:48
- Miskolc baloldali polgármestere 2024-ben újrázna, amihez a miskolciaknak is lesz egy-két szavuk!
MTI hírfelhasználó