Gedeon napja van. | 2024.03.28

Megjelent Deniz új lemeze: A nép hangja

2015-04-27 10:46:12

Április 23-án jelent meg Deniz lemeze, A nép hangja. Ennek egyik legújabb kiemeltje a Sehogysejó, amihez a rapper már klipet is készített. Az új dal zenéje Vámos András és Krajczár Péter munkája, a női hang pedig Némethy Brigittához tartozik.

"A lemez címeként szolgáló jelzővel az utóbbi években tv-s rádiós műsorvezetők, és természetesen a közönség illetett leginkább. Mivel rengeteg helyen a nép hangjaként konferáltak, ez a jelző rám ragadt és teljes mértékben illik az új album hangulatához, mondanivalójához. A lemez 16 dalt tartalmaz, melyek között találunk olyanokat, amik klippel ugyan már megjelentek, de lemezen még nem kaptak helyet, ilyen például a Fonogram Díjas Egyetlen, vagy a rádiókból jól ismert Csoda. A már meglévő dalok mellé azonban 11 vadonatúj dal is csatlakozik. Az eddigiektől eltérően kicsit más hangzás, dallamosabb refrének, több élőhangszer, jellemzi az albumot.

Az elmúlt években közel 30 új dalt írtam, amikből kevesebb mint a felét válogattam rá erre a lemezre, ami annak köszönhető, hogy sokat változott az ízlésem, és a dalok túlnyomó többsége már nem teljesen ennek az anyagnak a vonalát követi zeneileg. Emiatt maradt le erről a hanganyagról például, a már régóta várt közös dalunk Kállay-Saunders Andrással is. Így mondhatni, egy korszak lezárást is jelenti ez a korong, hogy a jövőben jöhessek valami teljesen újjal és frissel, ami alapjaiban véve ugyanúgy "denizes" marad, de a tálalás mégis más lesz, valami még izgalmasabb.

Ez a lemez ismét annyira változatos lett, hogy biztos vagyok benne mindenki megtalálja rajta majd az új kedvencét. Remélhetőleg ez úttal is sikerül kellemes perceket okoznom a hallgatóknak, és legalább annyira élvezni fogják a dalok hallgatását, mint én az elkészítésüket!" - írta korábban rapper a lemezéről.