Andrea napja van. | 2024.04.18

Madonna kisebb nyakrándulást szenvedett

2015-02-27 17:04:52

Madonna kisebb nyakrándulást szenvedett, amikor egyik táncosa véletlenül lerántotta a Brit Awards színpadáról.

    A baleset a tekintélyes brit zenei elismerés idei díjkiosztó gáláján történt a ceremóniára vendégelőadóként meghívott amerikai szupersztárral.
    Madonna a csütörtök hajnalba nyúló show záró műsorszámában lépett fel, hosszú köntösben. A koreográfia az lett volna, hogy egyik táncosa lerántja róla a köpenyt, ám a köntössel együtt az 56 esztendős énekesnő is lerepült a londoni O2 Aréna színpadának emelvényéről, három meglehetősen magas lépcsőfoknyit hanyatt zuhanva.
    Néhány pillanat múlva azonban már ismét a színpadon elhelyezett emelvényen állt, és folytatta a Living For Love című dalt, mintha mi sem történt volna.
    Madonna a brit ITV kereskedelmi televízió szombat este jelentkező heti showműsorának - az előzetesen már pénteken ismertetett részletek szerint - elmondta: az esés következtében kissé megrándult a nyaka és beverte a tarkóját.
    Hozzátette: az előadás után hajnali 3 óráig vizsgálgatták, hogy teljesen öntudatánál van-e. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy tud esni, hiszen lováról is sokszor leesett már.
    Madonna szerint a hiba a köntös nyakrészét összehúzó zsinórban volt, azt ugyanis öltöztetői - attól tartva, hogy a ruhadarab idő előtt magától lecsúszik - valószínűleg túl szorosra kötötték és ő nem tudta a kellő pillanatban kioldani a csomót.
    "Két lehetőségem volt: vagy megfulladok, vagy leesem a színpadról. A leesést választottam" - mondta a világsztár.
    Az énekesnő "lidércesnek" minősítette az esetet és kijelentette: turnéjának további fellépésein ezt a köpönyeges jelenetet kihagyja.
    Madonna már a Brit Awards-gála után, Instagram oldalán tudatta rajongóival, hogy jól van és a balesetet a túl szorosan megkötött köntös okozta. Egyetlen szóval sem hibáztatta azt a táncost, aki a köpennyel együtt őt is a mélybe rántotta, megköszönte viszont a jókívánságokat, és - az általa énekelt számból idézve egy némileg átalakított sort - kifejezte azt a meggyőződését, hogy az iránta érzett szeretet emelte őt vissza a színpadra.