Emma napja van. | 2024.04.19

A Mubarak elleni utolsó jogerős ítéletet is érvénytelenítette a kairói semmítőszék

2015-01-13 10:50:42

Eltörölte a kairói semmítőszék kedden a Hoszni Mubarakra közpénzek hűtlen kezeléséért tavaly kiszabott hároméves börtönbüntetést, és az ügy újratárgyalását rendelte el, így a volt egyiptomi államfő akár szabadlábra is kerülhet.

    Az egyiptomi médiában "elnöki paloták pereként" ismertté vált ügy miatt 2014 májusában a 86 éves politikus két fiát, Gamál és Aláa Mubarakot is bűnösnek találták; őket 2014 májusában négy év szabadságvesztésre ítélték, a keddi határozattal azonban az ő büntetésüket is eltörölték.
    Az eredeti vád szerint Mubarak és fiai elsikkasztottak közel 126 millió egyiptomi fontot (körülbelül 4,7 milliárd forint) az elnöki paloták renoválására szánt pénzből, s az említett összeget a család tulajdonában lévő ingatlanok bővítésére fordították. Hírügynökségi értesülések szerint a Mubarak család eddig 120 millió egyiptomi fontot térített vissza.
    Tavaly november 29-én egy kairói büntető törvényszék úgy döntött, hogy Mubarak nem felelős több mint kétszáz tüntető haláláért, akiket a bukásához vezető 2011-es felkelés idején gyilkoltak meg. A felmentés a tavalyi év egyik legnagyobb tiltakozó akcióját vonta maga után, legalább ezren, egyes források szerint háromezren gyűltek össze a forradalom alatt jelképpé vált kairói Tahrír tér környékén. A biztonsági erők által feloszlatott demonstrációban legkevesebb ketten életüket vesztették.
    Hisám Barakát főügyész a múlt héten elfogadta a novemberi ítélet elleni fellebbezéshez benyújtott indítványokat. A keddi tárgyalást követően Mubarak ügyvédje, Faríd ed-Díb bejelentette, hogy védence szabad ember. Az Ahram Online egyiptomi hírportál szerint az exelnök fogva tartása meghaladta a vizsgálati fogság megengedett hosszát, így elképzelhető, hogy a következő tárgyaláson már szabadlábon védekezhet.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó