Emma napja van. | 2024.04.19

Hétfőn indul az első segélyszállító kamion Kárpátaljára

2014-11-20 17:10:05

 Hétfőn indul a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) első segélyszállító kamionja Kárpátaljára. A kamion 55 vegyes tüzelésű kazánt szállít.

    Az MRSZ most induló krízisprogramjának keretében több mint 100 millió forint értékű segélyt juttat el a Kárpátalján élő magyaroknak.
    Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a Kárpátaljai Cselekvési Tervet az érintettekkel egyeztetve készítették el.
    Zán-Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke hangsúlyozta, hogy kritikussá vált a Kárpátalján élő magyarság megmaradása, és csak akkor tudnak ott maradni és túlélni ezt a nagyon mély krízishelyzetet, ha a Kárpát-medencében élők figyelemmel kísérik az életüket és készek segíteni rajtuk.
    A kárpátaljai református püspök megköszönte az MRSZ segítségét, amelynek köszönhetően több mint 50 településnek lesz fűtött közösségi tere. 
    Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt, hogy a fűtés megoldása azért is életbevágó, mert vannak olyan intézmények, mint például a kórházak vagy a gyermekotthonok, amelyeket nem zárhatnak be egy-egy hétre sem.
    Hangsúlyozta azt is, hogy a református egyházhoz tartozó valamennyi intézmény számára fontos a megfelelő fűtés biztosítása, hiszen ezek az intézmények többféle közfeladatot is ellátnak.
    Arra kell készülnünk, hogy bármi kialakulhat Kárpátalján - figyelmeztetett Pál Sándor, hozzátéve, hogy Magyarországon is fel kell készülni egy esetleges menekülthullámra.
    Kitért arra is, hogy a Kárpátalján élő magyarok nagy része református vallású, ezért a református egyház nagyon hatékonyan tud segíteni.
    Az MRSZ számlaszáma, amelyre várják a segíteni akarók felajánlását: 10702019-85008898-51100005.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó