Emma napja van. | 2024.04.19

Szelektivity címmel környezetvédelmi játék indult

2014-10-28 14:15:43

 Iskolai oktatóprogramjának kiegészítéseként a szelektív hulladékgyűjtéshez kapcsolódó játékot indított a fiatal korosztály számára Szelektivity címmel az Italos Karton Környezetvédelmi Szolgáltató Egyesülés (IKSZ).

    Az interneten kitölthető kvízben összesen három szintet kell teljesíteni, és a résztvevőknek minden szinten három perc alatt öt kérdésre kell helyes választ adniuk. A játékot azért készítette el a szervezet, hogy az idei tanévben indított iskolai oktatóprogramján résztvevő gyerekek az iskolán kívül is tesztelhessék és bővíthessék szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tudásukat - közölte a szervezet az MTI-vel.
    Az IKSZ szeptemberben indította el iskolai oktatóprogramját, amelynek keretében ingyenes környezetvédelmi tanórákat tart a programban résztvevők számára. Az órákon a gyerekek játékosan tanulhatnak a szelektív hulladékgyűjtésről, annak fontosságáról, valamint arról, hogyan hasznosul újra a szelektíven gyűjtött szemét.
    A programhoz eddig 30 iskola csatlakozott, de a szervezet más oktatási intézmények jelentkezését is várja Budapest V., XI., XVI. kerületeiből, valamint Paksról és környékéről.