Emma napja van. | 2024.04.19

Új honlap indult a munkalehetőségek összegyűjtésére

2020-04-18 12:30:00

Új honlapon - a kitoboroz.talentuno.hu-n - gyűjtik a koronavírus-járvány idején is elérhető munkalehetőségeket, a térképes megjelenítés és az ügyfélszolgálat segítségével bárki könnyen tájékozódhat arról, hogy a közelében van-e üresedés - mondta el Kelliár Zsolt, a Talentuno ügyvezetője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.,

    Az adatbázisban már több mint 200 cég található, és több százezer embert értek el például a közösségi médiában - tette hozzá.
    Kitért arra is, a turisztikában és a vendéglátásban most "masszív" leépítések vannak, de léteznek olyan iparágak is, ahol nemhogy létszámstop van, de folyamatosan vesznek fel embereket. Ezek között megemlítette az IT és a technológiai területen működő vállalatokat, de a tanácsadó, illetve a pénzügyi szektorban tevékenykedő cégek között is vannak ilyenek.
    A legtöbb nyitott pozíció Budapesten van, amelyet a nagyobb megyeszékhelyek követnek, mint Debrecen, Székesfehérvár, Győr és Szeged. Ugyanakkor vannak egészen kicsi vidéki települések is, ahol például egy pék- vagy asztalos üzem jelezte, hogy van szabad állás.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó