Emma napja van. | 2024.04.19

Ismét emelkedett a halottak száma egy nap alatt Olaszországban

2020-04-13 19:51:00

Ismét ötszáz fölé ugrott egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, amely 566-ra emelkedett Olaszországban - közölte hétfő esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 1363-mal nőtt a korábbi 1948-hoz képest.

    A halottak száma több mint százzal emelkedett a vasárnapi 431-hez képest, amely március 19. óta a legalacsonyabbnak számított. A halottak száma Olaszországban elérte a 20 465-öt.
    Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma továbbra is ingadozik: az utóbbi huszonnégy óra alatt csökkent, de még mindig ezer felett van, miközben április 7-én az egy nap alatt igazolt fertőzöttek száma már 880-ra süllyedt.
    A diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladja a 103 ezret. Ebből valamivel több mint 28 ezer beteget kezelnek kórházban. Az intenzív osztályokon jelenleg 3260 beteg van, miközben április első napjaiban négyezer felett volt a számuk. A gyógyultak száma meghaladta a 35 ezret.
    A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 159 516-ot.           

Giovanni Rezza, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) járványszakértője úgy kommentálta a friss adatokat, hogy a helyzet "javulóban van", de a járványgörbének még inkább lefelé kell ívelnie.
    A gócpont Lombardiában is meredeken emelkedett a halottak száma: az utóbbi egy nap alatt 280-an hunytak el a korábbi 110-hez képest. A tartományban már több mint tízezren haltak meg a járványban február 20. óta. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 1262-vel emelkedett a huszonnégy órával korábbi 1460-hoz képest, de vasárnap 45 százalékkal kevesebb vírustesztet végeztek mint szombaton. Lombardiában az egymás utáni tizedik napon csökkent az intenzív osztályon kezeltek száma. Az azonosított fertőzöttek száma túllépte a 60 ezret.
    A római kormány korábbi rendelete keddtől engedélyezi a könyvesboltok, papír-írószer üzletek, valamint a csecsemőcikkeket áruló boltok újranyitását. Lombardia, Piemonte, Veneto, Lazio és a déli Campania tartomány azonban ennyit sem enyhít az óvintézkedéseken, és májusig semmilyen eddig bezárt boltot nem nyit újra.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó