Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kormánybiztos: újabb pályázatok jelentek meg a Magyar Falu Programban

2020-03-23 12:30:00

Újabb két pályázatot hirdetett meg a kormány a Magyar Falu Program keretében, a pályázatok az egyházi, illetve önkormányzati tulajdonú közösségi tér ki-/átalakítására és foglalkoztatás támogatására adnak lehetőséget 10 milliárd forint keretösszegben. A két pályázat e célok támogatásával ad lehetőséget a falvak közösségeinek megerősödésére, illetve a nemzeti és helyi identitástudat megszilárdítására - tájékoztatta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.

    Gyopáros Alpár elmondta: a két pályázati kiírás során támogatás igényelhető a közösségi terek építésére, felújítására, közösségi programszervező foglalkoztatására. A pályázatok hozzájárulnak a helyi közszolgáltatásokhoz történő hozzáférés javításához, a társadalmi felzárkózás segítéséhez, ezáltal a területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.
    Mind az önkormányzati, mind az egyházi pályázati kiírások esetében a közösségi épületek külső és belső tereinek építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére 30 millió forintos összeghatárig igényelhető maximálisan támogatás, közösségszervező személy bértámogatására pedig közel 3 millió forintig.     Hozzátette: a pályázati kiírások hétfőn jelentek meg a kormany.hu-n, a pályázati felület a tervek szerint április 22-én nyílik meg, a pályázatokat pedig a tervek szerint május 22-éig lehet benyújtani.
    A kormánybiztos hangsúlyozta: a támogatás nem használható fel programszervezésre, a pályázatok építési beruházásokkal járnak együtt, amelyek nem az idei, hanem a jövő évben kerülnek megvalósításra. Ezek infrastrukturális és működési fejlődést jelentenek az önkormányzat/egyház számára, amelyet a közösség várhatóan legkorábban a jövő évben hasznosíthat.