Gedeon napja van. | 2024.03.28

Visszavonja a Vígszínház vezetésére beadott pályázatát Eszenyi Enikő

2020-03-19 19:30:00

Vígszínházi munkáját befejezi, visszavonja a színház vezetésére beadott pályázatát Eszenyi Enikő, a teátrum eddigi igazgatója.

    Eszenyi Enikő az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében művésztársaihoz, pályatársaihoz intézve szavait úgy fogalmaz: az elmúlt napokban élete legnehezebb pillanatait élte meg. Sokat tapasztalt ez alatt a néhány nap alatt: támogatást, gyűlöletet, együttérzést és kiközösítést.
    Mint írja, ahogy 39 évvel ezelőtt, most is úgy látja, egyesek nem tudnak megbékélni a személyével. Mindent elkövetve igyekeznek a Vígszínház társulatát megosztani, a művészetbe vetett hitüket megtörni.
    "Arra az elhatározásra jutottam, hogy a magam és mások méltóságának megőrzése érdekében a Vígszínház vezetésére beadott pályázatomat - annak ellenére, hogy a szakmai bizottság azt találta a legjobbnak - visszavonom, vígszínházi munkámat befejezem azzal a hittel, hogy Thália örök és halhatatlan" - írja Eszenyi Enikő.
    Eszenyi Enikő mellett Rudolf Péter színművész és Csányi János rendező adott be pályázatot a Vígszínház igazgatói posztjára a 2020. július 1-től 2025. június 30-ig tartó időszakra.
    A színház vezetői posztjáról március végén döntenek, a szakmai bizottság az eddigi igazgató, Eszenyi Enikő színművész, rendező pályázatát találta a legjobbnak.
    A szakmai bizottság döntése előtt a társulat több korábbi tagja vádolta meg az igazgatót megalázó kommunikációval, hatalmi visszaéléssel, agresszív vezetői módszerekkel. Az igazgatót ért vádakkal kapcsolatban a színház több korábbi és jelenlegi munkatársa is megszólalt. Az igazgató a vádakra reagálva azt mondta, határozott vezetőnek tartja magát, de minden döntését a színház érdekében hozta meg. A fővárosi önkormányzat az ügyben vizsgálatot indított.