Auguszta napja van. | 2024.03.29

Matolcsy György: Magyarország jó válságkezeléssel megvédheti a 2020-as évet és megnyerheti 2021-t

2020-03-16 15:56:00

A jegybank elnöke szerint a világgazdaság nem fordul általános válságba, nem kell tartani az 1929-33-as vagy a 2007-2009-es válságok megismétlődésétől, és Magyarország ugyan még "befelé tart a nehézségekbe", de jó válságkezeléssel megvédheti a 2020-as évet és megnyerheti 2021-t.

    A Növekedés.hu-n hétfőn megjelent írásában Matolcsy György egyben azt is felveti, hogy miért ne lehetne gyorsítással újraindítani a gazdaságot.
    Kifejti: Kína és Ázsia gyorsan visszapattan, év végére lényegében behozza az elveszített első fél év teljesítményét. Az Egyesült Államok és az angolszász világ nem süllyed kínai, dél-koreai vagy olasz típusú válságba, a második fél évben szintén kiheverik az első fél év megpróbáltatásait. Az Európai Unió ugyan még befelé megy a válságba, de az év második felében szintén visszatér a korábbi állapotokhoz, ez azonban csak stagnálás közeli teljesítményt jelent majd - írta az MNB elnöke.
    Matolcsy György szerint az EU végre ráébred, hogy totálisan elhibázott gazdaságpolitikát követett 2008 után, amit jelez "a németek 500 milliárd eurós  - GDP 10 százaléka - kormányzati mentőterve és a svédek 500 milliárd koronás", szintén ilyen arányú jegybanki válságkezelő csomagja.
    A magyar gazdaságpolitikának 12 pontos javaslatcsomagot vázolt fel Matolcsy György, aki szerint a magyar gazdaság immunrendszere erős. A kimagasló korábbi növekedés, a jó egyensúlyi mutatók és a magas foglalkoztatási szint helyes kormányzati programokkal jó alap a sikeres újra indításához, az unió átlagánál 2-3 százalékponttal gyorsabb magyarországi GDP-bővülés fenntartásához.
    Hangsúlyozza: a gazdaságvédelem kulcsa a munkahelyek megőrzése és a sérülékeny vállalati csoportok megerősítése, amit a beruházási dinamika, a fogyasztási szint és a hitelezés tarthat fenn, költségvetési forrásokból fedezett célzott munkahelyvédelmi programok támogatásával.
    Kiemeli azt is, hogy a gazdaságvédelem kulcsa "az idő új felfogása, mindent gyorsítani kell!" Ide sorolja az állami beruházásokat, egy új lakásépítési program a zöld, város rehabilitációval összekötött vállalkozói bérlakás programelindítását, a digitális gazdaságra való átállást, az összes zöld programot a fásítástól az öntözésig, a napenergia hasznosításától a közlekedési átállásig.
    A javaslatcsomag tartalmazza még a pénzforgalom gyorsítását, jegybanki programokat a gyorsított hitelkihelyezéshez, akárcsak az adózási adminisztrációt és az engedélyezési eljárások könnyítését.
    "Az ezer mérföldes utazás egyetlen lépéssel kezdődik - tanítja Lao-Ce. Igaz, lépjünk hát gyorsan" - zárta írását Matolcsy György.