Emma napja van. | 2024.04.19

Bírságot szabott ki a médiatanács egy rádióra

2020-03-13 11:58:00

Bírságot szabott ki a médiatanács egy rádióra, és állampolgári bejelentések alapján vizsgált két esetet - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-vel.

    A közlemény szerint a grémium 30 ezer forintos bírságot szabott ki a székesfehérvári Alpha Rádió szolgáltatójára, mert a szerződésben vállaltakhoz képest kevesebb szöveget, valamint közszolgálati és a helyi közélettel foglalkozó, a helyi közéletet segítő műsort sugárzott egy vizsgált januári adáshéten.
    A médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét - írták.
    Tájékoztattak arról is, hogy állampolgári bejelentés nyomás megvizsgálták a Kossuth rádió egy januári késő esti rádiókabaréjának egy műsorrészletét, amelyben Badár Sándor adott elő. A testület megállapította, hogy az etnikai kisebbségre használt kifejezések egyéni érzékenységet sérthettek, de nem voltak sem gyűlöletkeltők, sem kirekesztők, és az elhangzottak nem kérdőjelezték meg valamely közösség egyenlő emberi méltóságát sem, így a jogszabály nem ad lehetőséget arra, hogy a médiatanács eljárást indítson - tudatták.
    Szintén bejelentés nyomán, kiskorúak védelmére vonatkozó szabály megsértése miatt vizsgálták a mobilarena.hu weboldal egyik februári cikkét is, amelyben videók szerepeltek. A testület ebben az esetben sem indított eljárást, mert - indoklásuk szerint - az erotikus elemeket megjelenítő, fehérneműs nőket szerepeltető videó nem tartalmazott a kiskorúak személyiségfejlődését súlyosan károsító elemeket, például pornográfiát.
    Hangsúlyozták: a döntés nem azt jelenti, hogy a grémium elfogadhatónak tartja a humorista által használt kifejezéseket és a weboldalon megjelentetett videó tartalmát, valamint azt, hogy azt nyilvánosságra hozták. A tanács szerint mindkét tartalom kifogásolható, a közbeszédben és a reklámtartalmak körében nem kívánatos irányt jelent, de a döntést jogszabályi keretek határozzák meg, és a vizsgált tartalmak a jogsértés szintjét nem érték el - olvasható a közleményben.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó