Auguszta napja van. | 2024.03.29

Rétvári Bence: a keresztény könnyűzene értéket teremt

2020-03-10 16:38:00

Indokolt, hogy a keresztény könnyűzene kormányzati támogatást kapjon, hiszen olyan művészeti értékek születnek benne, amelyek a nem hívők számára is segítséget jelenthetnek az igazság és a boldogság keresésében. Erről Rétvári Bence beszélt kedden Budapesten a Szikra Projekt sajtótájékoztatóján.

    "A Szikra Projekt a magyar keresztény könnyűzene erősödését, szakmai fejlődését szolgálja. Bízunk abban, hogy segítségével minél több tehetséges fiatal kerül reflektorfénybe" - mondta az Emmi parlamenti államtitkára.
    Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára kiemelte: a Szikra Projektre 160 millió forint támogatást tudtak felhasználni.
    Bolyki György zenész, a Szikra Projekt vezetője kitért arra, hogy a Szikra Akadémián tehetségkutatással, induló és befutott alkotók támogatásával, szakmai rendezvényekkel foglalkoznak, a Szikra Produkción belül az előadók bemutatkozását segítik, a Szikra-díjakkal pedig - amelyeket április 1-jén ötödik alkalommal adnak át - a keresztény szellemiségű előadókat ismerik el.