Auguszta napja van. | 2024.03.29

Emmi: most nem politikai pamfletekre, hanem együttműködésre van szükség!

2020-03-08 08:19:00

A Demokratikus Koalíció (DK) szombaton ismét leleplezte magát, hogy csupán politikai haszonszerzésre kívánja felhasználni a koronavírus-helyzetet. Most nem politikai pamfletekre, hanem együttműködésre van szükség - reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Arató Gergelynek, a DK frakcióvezető-helyettesének kijelentéseire.

    Arató Gergely szombati budapesti sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt mondta, felszólítják a kormányt, hogy azonnal zárja ki a koronavírus-járvány miatt felállított operatív törzsből Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét.
    Az Emmi reagálásában az áll, ha Arató Gergely vette volna magának a fáradtságot, és nem csak egyes "szenzációhajhász" médiumokat olvasna, hanem valóban odafigyelne a miniszter és más szakemberek nyilatkozataira is, akkora tudná - hiszen tucatszor elhangzott -, hogy a világon sehol sincs tünetmentes emberek szűrésére alkalmas teszt.
    Hozzátették, Kásler Miklós megszólalásai során minden kérdésre válaszolt, minden információt megosztott, amit abban a pillanatban tudni lehetett, akár a fertőzött iráni diákokról, akár a kontaktokról volt szó.
    A tárca szerint Arató Gergely valótlan állításával szemben a miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján pontosan elmondta azt is, hogy az iráni diákok melyik egyetemre járnak.
    Arató Gergelynek, mint a Népjóléti Bizottság egykori tagjának illene tudnia azt is, hogy egészséges kontaktok esetében 14 napos megfigyelésre van szükség, és nem hiábavaló tesztekre - fűzték hozzá.
    "A koronavírust komolyan kell venni, s miközben a szakemberek azért dolgoznak, hogy minél kevesebb fertőzött legyen Magyarországon, és aki megbetegedett, az a lehető legjobb ellátást kapja, akkor nincs helye a magamutogató politikusok kisstílű játékainak" - hangsúlyozta az Emmi.