Auguszta napja van. | 2024.03.29

Rétvári: megduplázódott a házi segítségnyújtásban foglalkoztatottak száma

2020-02-18 08:30:00

Nőtt a házi segítségnyújtásban részesülők és foglalkoztatottak száma 2010 óta, és az egy főre jutó támogatás is magasabb - mondta Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke az MTI-nek.

    A kereszténydemokrata politikus kifejtette: 2010 óta megduplázódott, pontosan 114 százalékkal nőtt a házi segítségnyújtásban foglalkoztatottak száma Magyarországon. Mindez azt jelenti, hogy az elmúlt években a foglalkoztatottak száma 5 764-ről 12 386-re emelkedett - rögzítette.
    Kiemelte: amellett, hogy a házi segítségnyújtásban foglalkoztatottak száma nőtt, 2010 óta több mint 23 százalékkal emelkedett az ellátottak létszáma is, 75 054-ről 92 422-re. Mivel a gondozók számának növekedése jóval nagyobb mértékű, mint az ellátottak számának növekedése, így több figyelem, több idő és több segítség jut minden rászorulóra, többféleképpen tud a gondozó részt venni a rászoruló mindennapjaiban. A nagyobb segítség pedig nagyobb biztonságot is jelent - közölte a KDNP alelnöke.
    Rétvári Bence rámutatott: egy tavaly nyári reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek túlnyomó többsége, 74 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a saját lakókörnyezetében való gyógyulást, tartózkodást támogatja. Ezért a legfontosabb az, hogy a segítségre szorulókat elsősorban saját megszokott környezetükben, otthonukban támogassuk. Ezért növelte a kormány a gondozási támogatást is jelentősen, közel 30 százalékkal. Míg 2010-ben a támogatás egy főre jutó mértéke 166 ezer forint volt, addig mostanra ez 210 ezer forintra emelkedett. A támogatás növekedésével biztosítható, hogy magasabb szintű ellátást kapjanak az azt igénybevevők.
    Hozzátette: Magyarország több típusú ellátással is segíti az arra rászorulókat. A házi segítségnyújtás az igénybe vevő önálló életvitelének fenntartása érdekében szükséges ellátást - szükségleteinek megfelelően - lakásán, lakókörnyezetében biztosítja, így például a gondozás keretében a gondozottak segítséget kapnak öltözködésben, tisztálkodásban, de akár a gyógyszereik beszerzésében vagy az egyszerű bevásárlásban is.
    Házi segítségnyújtásban részesülhetnek többek között idősek, pszichiátriai betegek, egészségi állapotuk miatt rászoruló személyek, vagy épp olyanok, akik rehabilitációjuk után a visszailleszkedéshez vannak segítségre szorulva. Ezek az intézkedések mind azt szolgálják, hogy a rászoruló helyzetben lévők életét könnyebbé, teljesebbé tegye - közölte Rétvári Bence.