Emma napja van. | 2024.04.19

Bigámia miatt indult eljárás egy csongrádi nő ellen

2020-02-13 11:05:00

Bigámia miatt indult eljárás egy csongrádi nő ellen, az ügyészség megrovásban részesítette az asszonyt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

    Szanka Ferenc közölte, a magyar állampolgárságú nő 2007 augusztusában kötött házasságot Olaszországban egy olasz férfival. 2018 májusában azonban a csongrádi polgármesteri hivatalban bejelentette házasságkötési szándékát egy másik férfival. A nő ekkor úgy nyilatkozott: hajadon családi állapotú. Augusztus 11-én Csongrádon házasságot is kötöttek, annak ellenére, hogy az asszony korábbi házassága érvényben volt, azt csak 2019. május 22-én jogerőre emelkedett határozatával bontotta fel az illetékes olasz bíróság.
    A nő korábbi házasságának érvényes fennállásáról senkit, így új férjét sem tájékoztatta.
    A kettős házasság bűntette miatt a csongrádi jegyző feljelentése alapján indult eljárásban a járási ügyészség a büntetőeljárást megszüntette, és a nőt megrovásban részesítette. Ezt arra figyelemmel tette, hogy a cselekmény az elbíráláskor már nem vagy olyan csekély fokban volt veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása is szükségtelen. Tekintettel voltak a gyanúsított büntetlen előéletére, beismerő nyilatkozatára, a cselekmény elkövetését megbánó magatartására is - tudatta a csoportvezető ügyész.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó