Emma napja van. | 2024.04.19

Hazaszállították az olaszokat Kínából, és elszállíják a kínai turistákat Olaszországból

2020-02-03 11:20:00

Katonai bázison helyezték karanténba a Kínából hazaszállított olaszok első csoportját hétfőn. Ezzel egy időben légi folyosó nyílt az Olaszországban tartózkodó kínai turisták elszállítására.

    Az 56 fős olasz csoport katonai repülőgéppel a Rómától nem messzi Pratica di Mare katonai reptérre érkezett meg. Egészségügyi ellenőrzés után a római Cecchignola katonai bázisra helyezik át őket kéthetes karanténban. A csoportban egy újszülött és más gyerekek is vannak, valamint néhány kínai, akik olasz házastársaikkal érkeztek.
    Egy olasz állampolgárt Vuhanban hagytak, mivel láza volt az induláskor végzett orvosi vizsgálatkor.
    Ezzel egy időben a római Leonardo da Vinci repülőtérre megérkezett a kínai légitársaság gépe, amely elszállítja az Olaszországban tartózkodó kínai turisták első csoportját. Ehhez Róma megnyitotta a légi folyosót Kínával. Azokról a turistákról van szó, akik az Olaszország és Kína között korábban teljesen leállított légiforgalom miatt nem tudtak hazatérni. A hazautazást saját költségükre biztosítják nekik.
    Luigi Di Maio olasz külügyminiszter az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt vezetője bejelentette, hogy az Olaszország és Kína közötti légzárat április 28-ig meghosszabbították. A római kormány hat hónapos egészségügyi vészhelyzetet léptetett életbe az új koronavírus miatt.
    A Leonardo da Vinci repülőtéren hétfőtől már minden érkező utast - és nem csak a Kínából érkezőket - hőkamerával ellenőriznek. Angelo Borrelli, az egészségügyi készültséget irányító katasztrófavédelem vezetője hangsúlyozta, hogy az összes utas ellenőrzését a többi repülőtéren és az olaszországi kikötőkben is bevezetik az ehhez szükséges berendezések telepítése után.
    Olaszországban eddig két kínai turista bizonyult koronavírussal fertőzöttnek. A fertőző betegségekre szakosodott római Spallanzani kórházban ápolják őket, állapotuk kielégítő. A Spallanzani kutatócsoportja bejelentette, hogy sikerült elszigetelni az új koronavírust. Sergio Mattarella olasz államfő a kínai elnök Hszi Csin-pingnek küldött üzenetben fejezte ki Olaszország szolidaritását a koronavírus-járvány miatt, és felajánlotta Olaszország segítségét. Korábban a kínai vezetés "nem baráti" magatartásként értékelte, hogy az olasz kormány lezárta a légiforgalmat Kínával.