Gedeon napja van. | 2024.03.28

Közel 100 millió forintért kilenc mikrobuszt vettek az evezősök

2020-01-28 19:45:00

A Magyar Evezős Szövetség (MESZ) közel 100 millió forint értékben kilenc mikrobuszt vásárolt.

    A két darab hétszemélyes, illetve hét darab kilencszemélyes gépjármű minimum öt évig a MESZ tulajdonában marad, és a klubok üzembentartóként használhatják azokat. A járművek nemcsak a hazai és nemzetközi versenyekre történő személyszállítást, hanem a hajószállító utánfutók vontatását is hívatottak szolgálni.
    A MESZ a 2017 végén megítélt egymilliárd forint infrastruktúra-fejlesztési támogatásból a mikrobuszokon kívül evezős ergométereket, spinningeket, csónakmotorokat, illetve motorcsónakokat, evezős hajókat és lapátokat, személygépjárműveket, úszóstégeket, számítógépeket, hajószállító utánfutókat, valamint egészségügyi eszközöket vásárol. A fejlesztés nagy részét evezős hajók és lapátok teszik ki, megközelítőleg 800 millió forint értékben.
    Pető Tibor, a szövetség elnöke hangsúlyozta: az állami támogatás révén a sportág és a szövetségen keresztül a klubok nagy lehetőséget kapnak.
    "A hajók nagy része megrendelésre került, egy kisebb hányada esetében még zajlik a közbeszerzés. A létesítményfejlesztés révén a létesítményeink részben elfogadható állapotba kerültek, van még min javítani, bízunk benne, hogy ezt a következő években meg tudjuk tenni" - mondta. Hozzátette: a közeljövőben az edzői pályát kívánják a mostaninál vonzóbbá tenni.
    "Ha ez is sikerül, biztos vagyok abban, hogy az egyesületek és a szövetség a következő évtizedekben sikerre tudja vinni az evezést, amely tradicionális és fontos sportág. A végső cél, hogy a következő olimpiára már idejében megszerezzük a kvótákat, és ne a pótkvalifikáción múljon az ötkarikás szereplésünk" - nyilatkozta.