Auguszta napja van. | 2024.03.29

Péntektől megtekinthetik a látogatók a mhorr gazella gidákat a budapesti állatkertben

2020-01-10 15:26:00

Pénteken mutatták be a nagyközönségnek a budapesti állatkertben november elején született mhorr gazella gidákat - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

    Az állatkert pénteki közleménye szerint a gorilláknál és az orangutánoknál is ritkább, fenyegetettebb, a vadonban már kihalt állatok két különböző anyától születtek. Mindkét anyaállat 2017-ben érkezett Budapestre, egyikük Frankfurtból, a másik pedig a Madridi Állatkertből. Az apa pedig már több mint egy évtizede él Budapesten.
    Az egyik gida november 1-én, a másik 3-án látta meg a napvilágot. Jelenleg mindkét jövevény a Szavannaház egy-egy elkülönített istállójában, "szülőszobájában" tartózkodik az anyjával együtt. A tervek szerint a jövő héten összeengedik a kicsinyeket a csapat többi tagjával. Addig is az egyik "szülőszobát" és lakóit üvegablakon át már megtekinthetik a látogatók. A közlés szerint a hím és a nőstény gida eddig még nem kapott nevet.
    A mhorr gazellákat eredeti élőhelyükön, Északnyugat-Afrikában, az 1960-as, 1970-es években figyelték meg, ám azóta egyet sem láttak, eltekintve azoktól az állatkerti születésű egyedektől, amelyeket az elmúlt öt évben engedtek szabadon Nyugat-Szaharában egy visszatelepítési program részeként. Mindez azt is jelenti, hogy az állatkertek nélkül a mhorr gazella már teljesen kipusztult volna.
    Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) tenyészprogramot tart fenn a mhorr gazella természetvédelmi célú, összehangolt állatkerti szaporítása érdekében. Jelenleg mintegy két tucat európai állatkert vesz részt a programban.
    A budapesti állatkert e tenyészprogram keretében 2007 vége óta foglalkozik ezekkel a patásokkal. Az első gida 2009. április 6-án született meg, és azóta számos alkalommal sikerült szaporítani a mhorr gazellákat. A fiatalok nagy részénél azonban cumisüveges táplálással kellett besegíteniük a gondozóknak. A mostani két gida esetében ilyen beavatkozásra nem volt szükség, az anyaállatok minden nehézség nélkül, rendesen gondozzák és táplálják az utódokat. A Budapesten korábban született állatok felnövekedésük után más, ugyancsak az európai tenyészprogramban részt vevő állatkertekbe, többek között Franciaországba, Olaszországba, Spanyolországba és Ausztriába kerültek.
    A városligeti intézményben - a most született gidákkal együtt - összesen hét mhorr gazella él. A két gida, a két anya és az apaállat mellett további két felnőtt nőstény is van, akik közül az egyik a legidősebb a világ összes mhorr gazellája közül. Az Evita nevű állat 2001. április 27-én született a Berlini Állatparkban, most tavasszal lesz 19 éves. A vadon élő példányok - amikor még léteztek - 10-12 évnél tovább nem éltek.