Emma napja van. | 2024.04.19

Emmi: a kormány béremeléssel, ösztöndíjakkal segíti az ápolói létszám növekedését

2020-01-02 20:34:05

A kormány béremeléssel, ösztöndíjakkal segíti az ápolói létszám növekedését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.

    A közleményben azt írták: a nemzeti kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől korábban elvett pénzeket, megbecsüli az egészségügyi dolgozókat, gondoskodik az ápolók, orvosok utánpótlásáról, emeli a bérüket és mindent megtesz azért, hogy ismét vonzóvá tegye az egészségügyi pályát a fiatalok számára.
    Úgy fogalmaztak, a "Gyurcsány-korszakban az összeomlás szélére juttatták az egészségügyet, több ezer dolgozót tettek utcára, üldöztek el az országból, továbbá nem gondoskodtak a dolgozók utánpótlásáról, sőt bezárták a szakképző iskolákat, mindezzel kiszámíthatatlanná tették az egészségügyi életpályát".
    Hozzátették: jelenleg Magyarországon 10 ezer lakosra megközelítőleg 70 ápoló jut. "A KSH 2018. évi egészségügyi statisztikai évkönyvének adatai alapján a betöltött szakdolgozói állások száma 101 331,32 volt, míg a betöltetlen állások száma pedig 3 671,01", ami a tervezett állásokhoz képest körülbelül 3,6 százalékos hiányt jelent.
    A kormány az ápolói létszám növelése érdekében számos intézkedést vezetett be, köztük ösztöndíjrendszereket, lakhatási támogatásokat és béremelési programot, melyek pozitív hatásai egyre nagyobb mértékben éreztetik hatásukat - írták.
    Kiemelték: az átfogó, 2022-ig megvalósuló béremelésre lépcsőzetesen, évente több ütemben kerül sor, ennek köszönhetően az érintett szakdolgozók alapbére 2022-ig 72 százalékkal növekedik. Az "Ápoló leszek" program keretében négymilliárd forintból az év végéig 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban, a nővérszállók építésére és felújítására pedig 16 helyszínen 8,8 milliárd forintot fordít a kormány - áll az Emmi közleményében.