Auguszta napja van. | 2024.03.29

Seehofer: eredményes a német kormány menekültpolitikája

2019-11-28 12:51:42

Eredményes a német szövetségi kormány menekültügyi politikája, az utóbbi években hozott intézkedések jelentős és igen kedvező hatással jártak - hangsúlyozta Horst Seehofer belügyminiszter csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag).

    A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a 2020-as szövetségi költségvetés belügyminisztériumi fejezetéről szóló vitában kiemelte, hogy az idén a január-októberi időszakban 96 ezren nyújtottak be első alkalommal menedékjogi kérelmet, ami "jó jel", tekintve, hogy az utóbbi években nagyságrendekkel több kérelmező volt.
    Ráadásul az idei kérelmezők között 26 ezer csecsemő is van, egyévesnél kisebb gyerekek, akik már Németországban születtek, menedékkérők családjában - tette hozzá Horst Seehofer.
    A miniszter kijelentette, hogy Németország továbbra is részt vesz a Földközi-tengerről olaszországi kikötőkbe szállított menedékkérők szétosztására szervezett programokban. Rámutatott, hogy az emberségesség és a tehermegosztás jegyében vállalt hozzájárulás révén Németország másfél év alatt csupán annyi menedékkérőt fogadott be e programok keretében, amennyi egyetlen nap alatt érkezik az országba a szárazföldi határon keresztül.
    A nemzetközi migrációs válság miatt 2015-ben több határszakaszon ideiglenesen visszaállított ellenőrzéssel kapcsolatban elmondta: helyesnek bizonyult az a megközelítés, hogy "a biztonság a határon kezdődik", és továbbra is ellenőrzik a nemzeti határt, amíg nem biztosított a schengeni övezet és az EU külső határának megfelelő védelme. A november elején bevezetett újabb ellenőrzési szigorítások különösen eredményesek, alig két hét alatt 40 körözött személyt fogtak el, és csaknem 100 olyan embert tartóztattak fel, akik az ellenük elrendelt belépési tilalmat megszegve próbáltak bejutni az országba - mondta Horst Seehofer.
    Kiemelte: a közös határok hatékony védelmének megszervezése lesz az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság egyik legfontosabb feladata - mondta a miniszter.
    Hozzátette: a közbiztonság területén is kedvezőek a folyamatok, ezt mutatja, hogy harmadik éve csökken a regisztrált bűncselekmények száma.
    Megjegyezte: évtizedek óta vesz részt a szövetségi költségvetés tervezetéről folytatott parlamenti vitákban, és eddig még egyszer sem tapasztalta, hogy a migráció és a közbiztonság ügye szinte egyáltalán nem jelenik meg vitatémaként. Az idén viszont éppen ez a helyzet, és ez jól is van így, mert ezen a két területen "rendben vannak a dolgok" - mondta Horst Seehofer.