Emma napja van. | 2024.04.19

Nézőpont: a lengyelek a keresztény értékekre mondtak igent

2019-10-14 07:51:35

A lengyelek igent mondtak a keresztény értékekre, a lengyel nemzeti büszkeségre és a családbarát politikára - értékelte a lengyel parlamenti választás eredményét Rosonczy-Kovács Mihály, a Nézőpont Intézet elemzője hétfőre virradóra az M1 aktuális csatornának.

    A vasárnapi lengyel parlamenti választásokat megnyerte és akár egyedül is kormányt alakíthat az eddig kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt, mely az urnazárás után közölt exit pollok szerint a szavazatok 43,6 százalékát kapta, miközben a fő ellenzéki erő, a Polgári Koalíció (KO) a voksok 27,4 százalékát szerezte meg.
    A részvételi arány rekordmagas, 61,1 százalékos volt.
    Rosonczy-Kovács Mihály kiemelte: az elmúlt egy év azt mutatta, hogy Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke "zseniálisan tud stratégiát építeni".
    Azt mondta: a PiS fölényes győzelmet aratott, a lengyelek több mint 43 százaléka szavazott a kormánypártra. A nemzeti radikálisok  is örülhetnek, mert bejutottak a parlamentbe. A választás egyértelmű vesztese viszont a Polgári Koalíció, amely - az elemző szerint - nem halogathatja tovább, hogy megújulásra van szüksége.
    A PiS-t több mint 8 millió ember támogatta. Az exit pollok szerint 239 mandátumot szereztek.
    A Nézőpont elemzője kitért arra is, hogy a lengyel választások eredménye magyar szempontból azt is jelenti, hogy Varsó stabil támogatója marad a "nemzetek Európája" eszmének. Stabil képviselete lesz a közép-európai régió felemelkedésének és a visegrádi szövetség támogatásának, fejlesztésének - emelte ki Rosonczy-Kovács Mihály.