Emma napja van. | 2024.04.19

Egymilliárd forintos turisztikai fejlesztés valósul meg Hollókőn

2019-10-02 12:51:38

Egymilliárd forintos turisztikai fejlesztés valósul meg a világörökségi Hollókőn, gasztronómiai élményközponttal gazdagodik az ófalu, a középkori várban pedig új kiállítások és élmények várják majd a látogatókat - a részleteket szerdán ismertették a Nógrád megyei településen.

    Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára elmondta: a 2021 közepéig zajló fejlesztésekre 1,1 milliárd forintot fordíthat a világörökségi falu európai uniós és kormányzati pénzből a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében.
    A Hollókő ófalu és a vár turisztikai fejlesztése című programot ismertetve Kelecsényi Péter, a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az ófalu főutcáján, a jelenlegi Vár étterem helyén és környezetében gasztronómiai élményközpont létesül. Lesz főzőiskola, disznóvágás, lekvárfőzés, de a veteményestől az asztalig című kiállításon be is mutatják a palóc gasztronómia alapjait.
    A várban korszerűsítik a kiállításokat, és bemutatják hogyan nézhetett ki a vár eredeti állapotában. Korabeli bútorokat helyeznek el a lovagteremben, és a tornyot megemelik egy szinttel.
    Hollókő önkormányzata a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft.-vel és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel konzorciumban valósítja meg a beruházást, amelytől azt várják, hogy az 1987-től világörökségi címmel rendelkező faluban néhány éven belül évi 30 ezerrel nőhet a látogatók száma.
    A sajtótájékoztatón Szabó Csaba (Fidesz-KDNP), Hollókő polgármestere és Becsó Zsolt fideszes országgyűlési képviselő az elmúlt években többmilliárd forint értékben megvalósult hollókői fejlesztéseket vették számba, kiemelve, hogy itt épült meg Nógrád megye legmagasabb színvonalú kereskedelmi szálláshelye, a négycsillagos wellness hotel is.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó