Gedeon napja van. | 2024.03.28

Ismét motoros felvonulással hívják fel a figyelmet a prosztatarák megelőzésére

2019-09-27 09:17:00

 

A prosztatarák megelőzésére és a férfiak mentálhigiénés egészségre hívja fel a figyelmet ismét a világ legnagyobb motoros jótékonysági felvonulása a hétvégén.

 

    A The Distinguished Gentleman's Ride (DGR) keretében vasárnap 110 ország hétszáz városában - így Budapesten is -  egy időben több mint 130 ezer elegánsan öltözött motoros részvételével lezajló rendezvény idei célja 7 millió dollár egyéni és szponzori adományt gyűjteni a novemberi "bajszos" kampányból is ismert Movember Foundationnek. Az idei motorozásra Magyarországon már több mint 330-an regisztráltak, a hazai felajánlások pedig már most eléri az ötezer dollárt - közölték a szervezők.
    A közel 30 kilométeres budapesti motorozáson a szervezők szerint várhatóan 4-500-an vesznek majd részt, az egyéni támogatások és a szponzori felajánlások összege pedig meghaladja majd a tízezer dollárt.
    A közleményben felhívják a figyelmet, hogy Magyarországon évente négyezer új prosztatarákos megbetegedést és 1500 halálesetet regisztrálnak. Szakértők szerint az évenkénti prosztatarákszűrés minden 40 év feletti férfinak javasolt még panaszmentes állapotban is, hiszen a korai diagnózis a betegség sikeres kezelésének legfontosabb feltétele.