Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó: amerikai beruházók tapasztalata igazolja, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása sikeres

2019-09-25 09:15:00

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az amerikai beruházókkal folytatott tárgyalásai alapján egyértelműen beigazolódott, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása megtörtént.

    Az országot nem kizárólag mint ideális termelési helyszínt jellemzik a vállalatok, hanem olyan beruházási helyszínként tekintenek rá, ahol magas hozzáadott értékű tevékenységet, komoly szakképzettséget igénylő kutatást és fejlesztést, illetve erre épülő tevékenységet is érdemes végezni - mondta
Szijjártó Péter az MTI-nek az ENSZ-közgyűlés jelenleg zajló ülésszakának helyszínén, New Yorkban.
    A miniszter több amerikai - gyógyszerészeti, elektronikai és pénzügyi - vállalat vezetőivel folytatott kétoldalú megbeszélést. Átadta emellett az elmúlt év legjelentősebb amerikai befektetőjének járó Chain Bridge Budapest Award elismerést, amelyet ezúttal az alumíniumiparban érintett Arconic amerikai vállalat (a korábbi Alcoa) kapott meg.
    Szijjártó Péter elmondta, hogy az IBM amerikai informatikai óriáscég most közölte mértékadó ranglistáját a tavalyi év fejleményeiről. A ranglistán Magyarország az egymillió lakosra jutó új munkahelyek létrehozásának szempontjából az ötödik helyre került világszinten. A legkeresettebb befektetési célpontok között az ország a járműiparban a negyedik, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó beruházások tekintetében pedig a kilencedik helyet foglalja el.
    Mindez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása sikeres, az ország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik - vonta le a következtetést a miniszter.
    Ez a magyar munkaerő képzettségének, az oktatási rendszer fejlettségének és annak köszönhető, hogy a kifejezetten magas anyagi ráfordítást igénylő kutatás-fejlesztési beruházásoknak kedvez az az adópolitika, amely a lehető legtöbb fejlesztési forrást hagyja a vállalatoknál - emelte ki.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó