Emma napja van. | 2024.04.19

Veréb István hátrányból felállva nyerte első meccsét

2019-09-21 11:30:00

A nur-szultani olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság utolsó magyar versenyzője, Veréb István 3-0-ás hátrányból fordítva nyerte meg első mérkőzését és ezzel bejutott a szabadfogásúak 86 kilogrammos kategóriájának nyolcaddöntőjébe.

    Az idén 92 kg-ban Európa-bajnoki bronzérmes szombathelyi sportoló több mint két órával a szombati program rajtja után lépett először szőnyegre. Riválisa, az ukrán Olekszij Domanicki lényegesen szerényebb eredményekkel rendelkezik a vb-harmadik magyarnál, aki ráadásul idén verte már meg őt, így a meccs esélyesének Veréb István számított.
    Az első három perc ugyanakkor nem a magyar várakozások szerint alakult. A kemény állóharcból ekkor még az Eb-ötödik ukrán jött ki jobban, előbb egy zóna közeli összekapaszkodásból levitte Verébet (0-2), majd a harmadik percben a Haladás kiválósága rosszul indított és a szőnyegen kívülre került (0-3).
    A szünetben így komolynak tetsző hátrányban állt, ám az érezhető volt, ha nagyobb intenzitásra kapcsol, megtörheti az ukrán ellenállását. Veréb a folytatásra keményebb harcmodorra is váltott, rögtön igyekezett összefogni ellenfelét, aki feltűnően passzív volt.
    Az ötödik percben már meglett a magyar fáradozásainak első eredménye, egy megindulás után ugyanis ki tudta léptetni Domanickit (1-3). Az utolsó másfél percben a szombathelyi szabadfogású folyamatosan fárasztotta az ukránt, s várt a megfelelő pillanatra, majd már tíz másodperc sem volt hátra, amikor sikerült jól összekapaszkodnia, a szőnyeg szélén pedig szépen indított, levitte ellenfelét, ezzel 3-3-ra alakította az állást, ami a később szerzett pont miatt már neki kedvezett. Ráadásul később még egy pontot kapott (4-3), miután az ukránok, végső elkeseredésükben, videózást kértek, ám a felvételek is bizonyították, hogy a magyar jó akciót csinált.
    Veréb a nyolcaddöntőben a kategória egyik nagy esélyesével, az olimpiai és világbajnok iráni Hasszán Jazdanival találkozik.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó