Gedeon napja van. | 2024.03.28

Október 10-ig várják a jelöléseket a Gábor Dénes-díjra

2019-08-21 16:30:00

Harmincegyedik alkalommal hirdették meg a Gábor Dénes-díj felhívását műszaki szakemberek számára - közölte szerdán a Novofer Alapítvány.

    A Gábor Dénes-díjjal a kiváló hazai és határon túli műszaki alkotókat, kutatókat, fejlesztőket, feltalálókat, mérnököket ismerik el. A díjakat, amelyre október 10-ig terjeszthetik fel a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, felsőfokú képzéssel foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természettudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek, illetve szövetségek vezetői, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakemberek jelöltjeiket, a kuratórium ítéli oda október folyamán, az elismeréseket pedig decemberben adják át.
    A közlemény szerint Gábor Dénes-díjra jelölhetik azokat a szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő magyar szakembereket, - akik itthon, vagy határainkon túl - a természettudományos szakterületek valamelyikén kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak, jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre, megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez, személyes közreműködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét.
    A díjak odaítéléséről a Novofer Alapítvány kuratóriuma dönt.
    Az adatlap, a felhívás és a jelöléssel kapcsolatos részletes tudnivalók letölthetőek a http://www.gabordenes.hu/palyazati-felhivasok/ címről.