Emma napja van. | 2024.04.19

Varga Mihály: a magyar gazdaságnak felzárkózási pályán kell maradnia

2019-08-01 15:25:00

A kormány célja, hogy a magyar gazdaság felzárkózási pályán maradjon, azaz a gazdaság növekedése mindig meghaladja az Európai Unió átlagos növekedését - jelentette ki a pénzügyminiszter a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson csütörtökön.

    Varga Mihály a zöldség-gyümölcs feldolgozással és gyorsfagyasztásával foglalkozó AgroSprint Zrt. 2,2 milliárd forint beruházási értékű új gyáregységének avatásán elmondta, a kabinet célkitűzése szerint a növekedésnek legalább két százalékponttal magasabbnak kell lennie az európai átlagnál.
    A tárcavezető szavai szerint számos hibás döntés okozza azt, hogy Európa nem tud élni az adottságaival annak ellenére, hogy ezek lehetővé tennék a mostaninál jobb gazdasági teljesítmény elérését.
    "A magyar példa is azt igazolja, hogy ha jó helyre tesszük a hangsúlyt, vagyis a munkahelyekre, a családok erősítésére, az adócsökkentésre, a beruházások támogatására, valamint általánosságban véve a vállalati környezet javítására, akkor eredményt tudunk elérni" - fogalmazott Varga Mihály.
    Kifejtette, mivel "kicsit borús" jeleket lehet látni az európai gazdaságban, ezért a magyar kormány elkészítette tizennégy pontos gazdaságvédelmi akciótervét, amely néhány eleme már hatályba is lépett. Varga Mihály ezek között elsősorban a vállalkozásokat érintő a szociális hozzájárulási adó és a kiva csökkentését, az adóelőleg-feltöltés kötelezettség eltörlését, a munkásszállás-építési programot, az öntözött mezőgazdasági területek nagyságának kibővítését, illetve a vállalkozások hitelhez jutásának könnyítését említette.
    "A magyar gazdaság eredményeit meg akarjuk védeni, emellett növelni kell a teljesítményét is" - rögzítette a pénzügyminiszter.
    A rendelkezésre álló és a következő uniós ciklusú forrásokról szólva elmondta: a korábbi 16 százalék helyett a kormány 60 százalék felett költ a gazdaságfejlesztési programokra. 2014 és 2020 között több mint 12 ezer milliárd forintnyi uniós forrás áll Magyarország rendelkezésére, mely összeget tíz operatív program keretében lehet felhasználni. A pénzügyminiszter szerint az egyik legnagyobb és legösszetettebb kiírás, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon (Ginop) belül 17 600 pályázat kapott támogatást összesen 2530 milliárd forint értékben.
    Az a cél, hogy a most megnyíló következő fejlesztési időszakban is folytatódjanak ezek a pályázatok, már látjuk azt, hol és hogyan lehet például kiszélesíteni a pályázati kiírásokat, vagy éppen feladni egyes korábbi feltételeket - hangsúlyozta Varga Mihály. 
    A pénzügyminiszter a karcagi székhelyű vállalkozás eddig elért eredményeit méltatva elmondta, az AgroSprint Zrt. történetével és ötleteivel példát ad arra, miként lehet egy kisvállalkozásból 35 országba exportáló vállalattá nőni, a fejlesztések révén emelni a termelékenységet és a termékek minőségét, illetve helytállni a nemzetközi piacon.
    Fülöp Gábor, a társaság alapító-tulajdonosa beszédében elmondta, a családi tulajdonban lévő vállalkozás első gyárát, egy gyorsfagyasztó hűtőüzemet a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon építette fel, majd leányvállalatot alapított Romániában, 2008-ban pedig tulajdonosa lett a nyírlugosi fagyasztóüzemnek, ezzel bővítve feldolgozási és raktározási kapacitását.
    Az akkori gyár 3800 tonnás gyártókapacitásra volt csak képes, ezért volt szükséges a fejlesztése. A jelenlegi 2,2 milliárd forint értékű beruházásban 750 millió forintot vissza nem térítendő támogatásként Ginop-pályázaton nyert el az AgroSprint Zrt., a fennmaradó mintegy 1,3 milliárd forintot pedig önerőből finanszírozta.
    A társaság új üzemcsarnok, tároló helyiségek építésével és technológiai fejlesztésekkel a gyorsfagyasztott csemegekukorica-előállítás feldolgozási munkafázisát fejlesztette - tette hozzá a tulajdonos.
    Tarpataki Tamás agrárpiacért felelős helyettes államtitkár az ünnepségen elmondta, Magyarország jelenleg Európa legnagyobb csemegekukorica termesztője, így a termény globális piacának egyik legfontosabb szereplőjévé vált. Évente több mint 36 ezer hektáron több mint félmillió tonna csemegekukorica terem az országban, amivel Oroszországot, Franciaországot és Lengyelországot is megelőzzük, globális szinten pedig csak Kína és az Egyesült Államok termel többet ebből a zöldségből - tette hozzá a helyettes államtitkár.
    Az Európa legnagyobb gyorsfagyasztott csemegekukorica exportőrének és gyártójának számító AgroSprint Zrt. honlapja szerint a társaságnak Magyarországon tíz, Romániában pedig öt egysége működik. A nyilvános cégadatok szerint a tavaly átlagosan 219 embert foglalkoztató cég nettó árbevétele 2018-ban 11 milliárd 394 millió forint volt, adózott eredménye pedig elérte a 969 millió forintot.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó