Gedeon napja van. | 2024.03.28

Orbán: a magyar nemzetnek megvannak azok a képességei, amelyekkel független tud maradni (1. rész)

2019-07-27 20:07:04

Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, bíztató pályán van, további fejlődését pedig nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély - hangoztatta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában.

    A miniszterelnök a szabadtéri színpad előtt összegyűlt többezres hallgatóság előtt a jubileumához érkezett Tusványos egyik alapítójaként és állandó résztvevőjeként, nemzedéke küldetését elemezve a rendszerváltás óta eltelt három évtizedről vont mérleget és a következő 15 év feladatait vázolta.
    A diákévek idején, majd az 1989 és 1991 közötti időszakban a rendszerváltó nemzedéknek az volt a feladata, hogy kivívják az ország függetlenségét és szabadságát. 1990 és 1994 között következett az első, "liberális rendszerváltás", a tőkés piacgazdaság, illetve egy demokratikus jogi és politikai intézményrendszer felépítése. Később, 1994 és 2010 között a szocialista rendszer és internacionalista segítőik visszatért utódcsapatait kellett legyőzniük - sorolta.
    A második, "nemzeti rendszerváltás" tervrajza a 2006 és 2010 közötti években készült el, majd be kellett vezetni, ki kellett építeni az új, közösségelvű nemzeti rendszert, az ehhez szükséges politikai győzelmet - a kétharmadot - ki kellett vívni.
    Orbán Viktor úgy értékelte, az általa képviselt politikai nemzedéknek a most következő 15 évben jön el a "fő műsorideje", amikor a legfontosabb dolgokat teszi meg.
    Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt harminc évben rájöttek arra, hogy nem az időnek kell célt tulajdonítani, hanem "az időben benne" a saját életünknek kell értelmet adni. Hozzátette: ez nem csak egyénenként, hanem nemzedékenként is igaz, a nemzedékük életének kell értelmet adni.
    Rámutatott: nemzedékük történelmi lehetőséget kapott a magyar nemzet megerősítésére. Ez igazságtalanul nehéz küzdelem volt eddig is, és igazságtalanul nehéz küzdelem lesz ezután is - mondta.
    Úgy értékelte: a magyar nemzet ma birtokában van azoknak a politikai, gazdasági képességeknek, és hamarosan birtokában lesz azoknak a fizikai képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, és amelyek segítségével független tud maradni.
    A magyar kormányfő előadásában kiemelte: az ország önrendelkezését visszaszerezték, a Nemzetközi Valutalap "hazament", Brüsszellel sikeresen vívták meg küzdelmüket és a határokat is megvédték a migrációval szemben.
    "Magyarország ma bíztató pályán van, rendezett pénzügyek, csökkenő adósság, erős növekedés, emelkedő bérek, izmosodó kis- és középvállalatok, gyarapodó családok és lendületes nemzetépítés" - mutatott rá.
    Orbán Viktor szerint Magyarország biztató pályán maradását nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély, ezeket a támadásokat kell elhárítani.
    Kijelentette: bonyolult manőverek eredményeképpen sikerült megakadályozni, hogy Soros György embere kerüljön az Európai Bizottság (EB) élére, és azt, hogy ideológiai gerillákat helyezzenek fontos európai tisztségekbe.
    A miniszterelnök szerint az EB-nek ezután a szerződések őreként kell viselkednie. "Abba kell hagynia a politikai aktivizmust. Nem politikai testület, nem dolga, hogy programja legyen, nem dolga, hogy politikai támadásokat intézzen a tagállamokkal szemben" - jelentette ki. Az irányt meghatározó, stratégiai döntéseket a választott miniszterelnökökből álló Európai Tanács hozza meg - szögezte le.
    Rámutatott: az EU-ban ki kell javítani az elmúlt öt évben - főleg a migráció, és a gazdaság területén - elkövetett hibákat. Orbán Viktor szerint az EB-nek ki kell vonulnia a migráció témaköréből és a schengeni övezethez tartozó tagállamok belügyminisztereiből létrehozandó tanácsnak kell átvennie a migrációval kapcsolatos összes jogkört és teendőt.
    Gazdasági téren a miniszterelnök szerint fel kell hagyni az európai szocializmus építésével és vissza kell térni a versenyképes európai gazdaság eszményéhez. Támogatni kell a sikeres gazdaságokat, el kell vetni a munka nélküli alapjövedelem európai szintre emelt gondolatát, helyette munkahelyek kellenek és adócsökkentést kell mindenütt bevezetni, a bürokratikus szabályokat le kell építeni és a megszorításos politika helyett a beruházásokat és a munkahelyteremtést kell ösztönözni.
    Orbán Viktor elmondta: ha a jövő év tavaszán beigazolódik az európai gazdaság kilátásaira tett helyzetértékelésünk, 2020 tavaszán Magyarországon egy második gazdaságvédelmi akciótervre lesz szükség, ősszel pedig egy harmadikra is. Az akcióterveknek a versenyképességet kell javítaniuk - tette hozzá.
    Közölte: a nyugat-európai országoknál nem úgy fejlődik a gazdaság, nem olyan a növekedés, mint amilyet szeretnénk. Magyarországnak ezért a legfontosabb egy új útvonal tervezése 2020-2021-re, és az a cél, hogy a külső rossz hatásokat képesek legyünk minimalizálni, a belső erőforrásokat pedig mozgósítani - magyarázta.
    A miniszterelnök a közeljövőről szólva kitért rá: Magyarországnak lesznek csatái jogállamisági kérdésekben is, "ide jó idegek kellenek" azért, hogy "ne nevessük el magunkat", és ezzel "ne sértsük meg partnereinket". A finn soros EU-elnökségre utalva azt mondta: az előttünk álló időben "finn barátainkkal" fogjuk értékelni a magyar jogállamiság helyzetét, miközben Finnországban nincs alkotmánybíróság, az alkotmány védelmét egy parlamenti bizottság látja el, az Akadémia pedig az oktatási minisztérium felügyelete és irányítása alatt áll.
    (folyt.)