Gedeon napja van. | 2024.03.28

Moszkva: közösen őrjáratoztak a Japán- és a Kelet-kínai-tenger felett az orosz és a kínai légierő gépei

2019-07-23 14:59:00

Először tartottak közös őrjáratozást az ázsiai és csendes-óceáni térségben az orosz és a kínai légierő hadászati repülőgépei - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium, tagadva azt a szöuli vádat, hogy az egyik orosz gép kétszer is megsértette Dél-Korea légterét.

    A tárca szerint két orosz Tu-95msz és két kínai Hun-bk típusú stratégiai bombázó kedden előre megtervezett útvonalon, szigorúan a nemzetközi joggal összhangban, más országok légterét meg nem sértve hajtott végre légi járőrözést a Japán- és a Kelet-Kínai-tenger medencéje fölött.
    "A közös járőrözés célja az átfogó orosz-kínai partnerség elmélyítése és fejlesztése, a két ország fegyveres erői együttműködési szintjének további emelése, a közös műveletek végrehajtásához szükséges lehetőségeik tökéletesítése, egyúttal a hadászati stabilitás megerősítése volt" - hangzott a közlemény.
    A védelmi tárca hozzátette, hogy a manővert az idei katonai együttműködési terv keretében hajtották végre, és nem irányult harmadik országok ellen.
      A nap folyamán korábban a dél-koreai védelmi tárca közölte, hogy egy orosz bombázó repülőgép kétszer is megsértette kedden a kelet-ázsiai ország légterét a Dokdo-szigetcsoport (japánul: Takesima-szigetcsoport) közelében, ezért dél-koreai harci gépek figyelmeztető lövéseket adtak le. A szöuli bejelentés szerint 20 jelzőrakétát, illetve 360 figyelmeztető lövést adtak le az orosz gép irányába, amelyet rádión is figyelmeztették, és amely ezután elhagyta a dél-koreai légteret.
        A Yonhap hírügynökség a dél-koreai hadseregre hivatkozva azt írta, hogy az ország úgynevezett légvédelmi azonosítási övezetébe (KADIZ) két orosz TU-95-ös és két kínai H-6 bombázó repült be együtt, előzetes figyelmeztetés nélkül. Az egyik orosz gép ezt követően kétszer a dél-koreai légtérbe is berepült, ahol először 8, majd 23 percig tartózkodott. Az orosz gépek 93, a kínaiak 85 percig repültek a KADIZ-ban. 
    Szöuli katonai illetékesek "szokatlannak" nevezték, hogy a felek szemlátomást közösen hajtottak végre légi gyakorlatot. Egyes vélemények szerint ez orosz-kínai erőfitogtatás lehetett a jövő hónapban esedékes közös dél-koreai-amerikai hadgyakorlat előtt.
        A Yonhap szerint orosz harci gépek még sosem sértették meg a dél-koreai légteret, sőt más országok harci gépei se sértették meg eddig az ország légterét. A KADIZ-ba rendszeresen berepülnek ugyan orosz gépek, de az nem fordult még elő, hogy ezt kínai gépekkel együtt tették.
        Míg a nemzeti légtereket szabályozza a nemzetközi jog, a légvédelmi azonosítási övezeteket nem, ezeket önhatalmúlag jelölik ki az egyes országok azzal a céllal, hogy már időben azonosítani tudják a nemzeti légtérhez közelítő idegen gépeket, és megakadályozzák belépésüket oda, valamint elkerüljék a légi baleseteket.
        Az orosz védelmi tárca egy korábbi keddi közleményében is reagált a szöuli vádakra, de abban nem tett említést a kínai gépek jelenlétéről. Azt állította, hogy két orosz Tu-95msz típusú hadászati bombázó tervszerű repülést hajtott végre a Japán-tenger semleges vizei felett, amikor a Dokdo- (Takesima-) szigetcsoport körzetében két dél-koreai F-16-os megközelítette őket. Moszkva szerint a koreai vadászgépek "nem professzionális" manővereket hajtottak végre, keresztezve az orosz rakétahordozók útvonalát, fenyegetve biztonságukat. A dél-koreai pilóták nem léptek kapcsolatba a Tu-95msz gépek pilótáival, később eltávolodtak az orosz repülőktől. Az orosz tájékoztatás szerint az incidens a Dokdo- (Takesima-) szigetektől több mint 25 kilométerre történt és az orosz gépek nem sértették meg Dél-Korea légterét.
        "Nem ez volt az első alkalom, hogy dél-koreai pilóták sikertelenül igyekeztek akadályozni az orosz légierőnek a Japán-tenger semleges vizei feletti repülését" - állt a kommünikében, amely rámutatott, hogy a Szöul által önkényesen kijelölt légvédelmi azonosítási övezetet sem a nemzetközi jog, sem Oroszország nem ismeri el.
        A szöuli közléssel ellentétben az orosz védelmi tárca azt állította, hogy a dél-koreai vadászgépek egyetlen figyelmeztető lövést sem adtak le.
        "Ha az orosz pilóták fenyegetve érezték volna biztonságukat, a válasz nem váratott volna magára" - állt a közleményben, amely a kínai bombázókkal közösen megtartott közös járőrözésről akkor még nem tett említést.
    Mun Dzse In dél-koerai elnök hivatala panaszt tett Oroszországnál a keddi incidensek miatt. A hivatal nemzetbiztonsági igazgatója üzenetet küldött az orosz biztonsági tanács vezetőjének - közölte szöuli elnöki hivatal szóvivője. "Nagyon komolyan vesszük az incidenst, ha ez megismétlődik, Dél-Korea az eddiginél sokkal komolyabb intézkedést fog hozni miatta" - írta.
        A dél-koreai külügyminisztérium bekérette kedden az orosz nagykövetség első beosztottját, hogy tiltakozzon a történtek miatt.
    A Dokdo-szigeteket Japán is magának követeli, japánul Takesimának nevezik őket. A tokiói kormány tiltakozott Szöulnál a reggeli légi incidens miatt.
     "Tekintve, hogy Japán sajátjának tekinti a Takesima-szigeteket, teljesen elfogadhatatlan és nagyon sajnálatos, hogy a dél-koreai légierő figyelmeztető lövéseket adott le a közelükben. Kifejeztük heves tiltakozásunkat Dél-Koreánál emiatt, és követeljük, hogy ilyen többé ne forduljon elő" - mondta Szuga Josihide, a kormány főtitkára keddi tokiói sajtótájékoztatóján.