Emma napja van. | 2024.04.19

Újabb miniszter mondott le, kormányátalakítás várható Horvátországban

2019-07-15 18:14:00

A rá nehezedő médianyomás miatt lemondott Goran Maric, az állami vagyon felügyeletével megbízott  tárca nélküli horvát miniszter - közölte értesülését internetes oldalán a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.

    A lap információi szerint a politikus már a múlt szombaton találkozott Andrej Plenkovic miniszterelnökkel, akivel közölte, azonnali hatállyal lemond miniszteri tisztségéről, és parlamenti képviselőként folytatja munkáját.
    A Jutarnji List beszámolójában közölte, hogy a volt miniszter szokatlan módon jelentette be lemondását. A sajtó előtt írt alá egy földadományozási szerződést, majd a taps elülte után közölte: ez volt a miniszterként aláírt utolsó szerződése. Később közölte, azért mondott le, mert 2016-os kinevezése óta egyetlen napot sem tudott nyugodt körülmények között tölteni, a sajtó folyamatos nyomás alatt tartotta, ami már munkájának hatékony elvégzését is szinte lehetetlenné tette. "Rendkívüli nyomás alatt dolgoztam, célponttá váltam" - magyarázta. 
    Goran Maric lemondása nem volt teljesen váratlan, a horvát sajtóban már korábban is jelentek meg találgatások arra vonatkozóan, hogy ő lehet az egyik miniszter, akinek a tervezett kormányátalakítás során távoznia kell. 
    A kormányátalakítás egyre közelebb kerül Horvátországban, egy héttel ezelőtt a vagyonosodási botrányba keveredett Lovro Kuscevic közigazgatási miniszter mondott le. Andrej Plenkovic kormányfő hétfőn közölte, már tárgyal az új miniszterekről, azt azonban nem árulta el, mikorra várhatók a váltások a minisztériumok élén. A sajtó információi szerint hamarosan a külügyi, a közigazgatási, az egészségügyi, a munka- és nyugdíjügyi, valamint a regionális fejlesztési és uniós alapokért felelős tárca élére kerülhet új vezető.