Auguszta napja van. | 2024.03.29

Handó Tünde: fontos a hagyományok ápolása

2019-07-08 15:15:00

A hagyományok ápolása elődeink kötelességtudatára és felelősségérzetére emlékeztet - erről beszélt Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke egy bíróságtörténeti rendezvény megnyitóján Budapesten hétfőn. 

    Az OBH fontosnak tartja a bírósági hagyományokban rejlő értékeket, ezért indította el tavaly Az emlékezés erejével című országos bíróságtörténeti kiállítás- és konferencia körutat.
    Ennek utolsó állomása hétfőn a Fővárosi Ítélőtáblán tartott rendezvény, konferencia, kiállítás és könyvbemutató - mondta a hivatal elnöke.
    A rendezvény egyik apropója, hogy 150 éve 1869 júliusában fogadták el a bíróságokat a közigazgatástól elválasztó, önálló bírói hatalmi ágat létrehozó törvényt. Ez a törvény kimondta, hogy a bíró csak a törvényeknek és törvényerejű szokásoknak van alávetve és meghatározta többek között a bírák alkalmazásának feltételeként a jogi végzettséget.
    Az 1869. évi IV. törvénynek kulcsszerepe volt a modern magyar állam kiépítésében - mondta Handó Tünde. 
    Ribai Csilla, a Fővárosi Ítélőtábla elnöke nyitóbeszédében emlékeztetett arra, hogy 150 éve jött létra a Pesti Királyi Ítélőtábla, amely jogelődje volt a mai fővárosi táblának. Ezen a felsőbíróságon csaknem 80 évig zajlott a törvénykezés.
    A jogelőd ítélőtábla 1950-es megszüntetése után 2003 júliusában állhatott újra munkába a Főváros Ítélőtábla - mondta Ribai Csilla.
    A tavaly indult bíróságtörténeti rendezvénysorozat korábbi állomása volt többek között - Szeged, Miskolc, Debrecen, Győr és Pécs.